Laczó Zita intézményvezetővel beszélgettem farsang idején. Úgy, mint a talentumok példázatában, ő a kevésen is hű: kis létszámú iskola intézményvezetőjeként szívügye a minőség és megmaradás; kis lélekszámú gyülekezet tagjaként teszi, amire kérik, és nem kérdés számára, hogy gyermekei konfirmálnak, s a hit az életük része. Bár nem kereste a kifutót, mégis Lovász Márta divattervező bemutatóinak állandó modellje. Nem hivalkodik, nem kérkedik, mégsem észrevehetetlen.
Van egy jelenség manapság az életünkben, mégpedig a koronajárvány hatására úgy datálunk eseményeket, hogy Covid előtt és Covid után. Te tapasztaltál ilyen változást?
Az emberi kapcsolataimban érzem, hogy kicsit távolabb kerültem azoktól, akikkel korábban szorosabb kapcsolatot ápoltam. Legyenek azok barátok vagy távolabbi munkatársak.
Az iskolai életben milyen változások következtek be?
Egyrészt az intézmény nyitottsága változott meg. Mi a hetesi Somssich Imre Általános Iskolában szívesen fogadtuk a szülőket, reggelente bejöhettek az iskolába, elbeszélgettünk gyermekeikről. Ez most teljesen megszűnt. Megszűntek azok a programok, amiket külsős meghívott vendégek tartottak, és ezek hiányoznak. Hiányoznak azok a közösségi programok is, amik a szülő-pedagógus-gyermek közötti kapcsolatot erősítették, mint a farsang, játszóház, iskolacsalogató.
Az iskolai élet zártabbá válása hatással volt vagy lehet az iskolátok tanulólétszámára?
Nekünk az, ami az előnyünk, hogy közel vagyunk a megyeszékhelyhez, az valahol a hátrányunk is. Könnyen elvisszük a tanulóinkat programokra, ugyanazokat a lehetőségeket tudjuk biztosítani, mint egy városi iskola, akár kultúra, kikapcsolódás, sport tekintetében. Viszont ha a szülő bent dolgozik a városban, akkor könnyebben utaztatja magával a gyermeket munka előtt és munka után. Azt nem gondolom, hogy azért, mert zártabbá vált az iskola, kevesebb lenne majd a gyermek, viszont az már megnehezíti a helyzetünket, hogy az óvodás gyermekek szüleivel nehezebb a kapcsolatteremtés. Ez az iskolába való beszokás folyamatát veti egy kicsit vissza. Nálunk hagyomány volt, hogy a tanító néni elment az óvodába, hospitált és megismerte a jövendő elsősöket, és az első iskolai napon úgy találkoztak már, mint ismerősök. Most a gyermekeknek az átmenet nagyon hirtelen, és nincs meg a fokozatosság.
A te szakmai utadban megvolt ez a fokozatosság?
Igen. A kaposvári tanítóképző főiskolán végeztem 2003-ban, és abban az évben már Hetesen kezdtem a tanévet napközis nevelőként. Közben elkezdtem a gyógypedagógiát, és amikor befejeztem a tanulmányaimat, akkor fejlesztőfoglalkozásokat, rehabilitációkat tartottam a gyerekeknek. A pécsi pedagógia BA elvégzése után a mesterképzéssel folytattam tanulmányaimat. Előbb igazgatóhelyettes lettem, majd intézményvezetőnek választottak meg.
Hogyan választottad a tanítóképzőt?
Nagyon sorsszerű volt, hiszem, hogy a gondviselés vezetett oda. Református gimnáziumban érettségiztem, és mindenképpen szerettem volna külföldre kimenni nyelvet tanulni, világot látni. Ezért nem jelentkeztem főiskolára, hanem egy ösztöndíjat pályáztam meg, amit nem nyertem el, és ott voltam, hogy mi tévő legyek egy érettségivel a kezemben. Akkor volt pótfelvételi a tanítóképzőre, és úgy gondoltam, hogy ott egy évet majd kibírok. És láss csodát, megtetszett! Az első pillanattól szerettem, jó volt a közösség, jó tanáraim voltak, nagyon jó előadásokat hallhattam olyan témákban – gyermekpszichológia, lélektan -, amik közel álltak hozzám előtte is. Ezek hatására úgy döntöttem, hogy nem akarok innen elmenni.
Az oktatásügy területén dolgozol, immár vezetőként. Milyen sarokkövekre teszel hangsúlyt?
Vezetői mivoltomnak két fókusza van, a gyerekekkel kapcsolatos dolgok, illetve a kollegákkal kapcsolatos dolgok. A gyerekekkel kapcsolatos egyik legfontosabb sarokkő a pedagógiai hitvallásomban a közösségépítés. Azaz hogy önálló kis lények csoportjából közösséget kovácsoljunk. Mutassuk meg nekik, hogyan lehet alkalmazkodni egymáshoz jókedvvel és pozitívan. A másik sarokkő a fejlesztés. Gyógypedagógusként vallom, hogy az egyéni fejlesztésre hangsúlyt kell fektetni, mert úgy lehet leginkább kihozni a gyerekekben rejlő kincseket. Hasonlóan ehhez, a kollégák tekintetében is fontos a közösségformálás és az értékek megkeresése. Felnőttek esetében ez nehezebb feladat. Alaptermészetemnél fogva felül tudok emelkedni sértésen és bántáson, vezetőként sem éreztettem később ezt azzal, aki megbántott. Tudok tiszta lappal továbbmenni, viszont mivel nem mindenki képes erre, ezért felnőttekkel sokkal nehezebb erős közösséget alkotni.
Van olyan gyengeség gyermekben vagy felnőttben, ami bosszantó számodra?
A tisztelet hiányát nagyon nehezen viselem. Ne a pozíciót tisztelje, hanem az embert. Akár bennem, akár a társában. Úgy érzem, hogy nagyon kevés az emberekben az alázat. Nem a felém irányuló alázatot hiányolom, hanem akár egy téma iránti, akár egy ügy iránti alázatot. Aztán a nyelvi pongyolaságokat és idegen szavak helytelen használatát nehezen viselem. Feldühít, ha valaki nem ír helyesen, kommentben, feljegyzésben, füzetben. Az ékezetek eltűnése és a csak hallás alapján leírt szavak valósága felé haladunk, és ez engem bosszant.
Intézményvezetőként a KLIK létrejöttével kevesebb lett a hatáskörötök? Valóban még egy kilincset vagy egy toalettpapírt sem tudtok önállóan venni?
Egy kicsit kisebb lett a hatáskörünk, de ahogy mondtam, én nem vagyok a számok világában túlzottan otthon, úgyhogy nem is bánom, hogy nincs minden a kezemben. Nyilván nagyon rossz helyzet az, amikor minden miatt folyamodnod kell valakihez, és megnyúlik az ügyintézési idő. De sürgős kötvállra be lehet adni a kilincskérelmet, és akkor egy hét múlva már van is. Nekem ez a gazdasági része nem nagy bánatom. Szakmailag viszont önállók vagyunk, és nagyon sok segítséget kapunk a tankerülettől. Akikkel közvetlenül együtt dolgoztam a tankerületben, azokhoz szakmai kérdésekben mindig fordulhattam, és ha nem tudták, akkor kiderítették. Ez kezdő igazgatóként nagy támasz és segítség volt, mert nem úgy születtem én sem, hogy mindent tudtam az intézményvezetésről.
Nem próbáltak meg inkább a mezőgazdaság irányába terelni a szüleid?
Nem, soha nem merült fel, mert szerintem a szüleim érezték, hogy én humán területen érzem jól magam, a kertészkedés és a mezőgazdaság világa távol áll tőlem. Sőt, még a gazdálkodás számviteli része sem érdekelt volna. A mezőgazdaságot meghagytam az öcsémnek, aki ezt profin csinálja.
Hetesen éltek családotokkal és oldalági rokonokkal együtt. Mondhatni, hogy tősgyökeres hetesi vagy?
Igen, abszolút tősgyökeres hetesi vagyok. Itt éltek a nagyszüleim és dédszüleim is.
Mit jelent neked ez a falu?
Az otthonom. Nem mondom, hogy nem tudom elképzelni az életemet máshol, hiszen van egy kalandvágyó oldalam, de valahogy mindig ide érek haza. Szívesen utazom, jövök-megyek, de itt vagyok otthon. A mi falunk befogadó, nem csak a tősgyökeres családok tagjai tartanak össze. Nem hivatalból, hanem szívem szerint is mondom, hogy várjuk az új embereket, jöjjenek közénk, építsenek és tegyenek hozzánk! Egy új ember mindig hordoz új lehetőséget, ezért pozitívan szemlélem a befogadást.
Most már tudjuk, mit jelent hetesinek lenni, de mit jelent hetesi reformátusnak lenni?
Az, hogy református vagyok, teljesen meghatározta az egész életemet. Amikor általános iskolás voltam, akkor még nem volt iskolai hittan, és a parókiára jártunk hittanra Bata Elek nagytiszteletű úrhoz. Kisgyerekként meghatározó élmény volt a templomban, parókián, és otthon megtapasztalt református hit. Fontos élményeim a hittanos versmondások, a konfirmáció, és természetesen az utána következő úrvacsorák. Meghatározó volt a csurgói református gimnáziumban eltöltött időszak is, olyannyira, hogy a tanítóképzőn a másik szakom a református hitoktató volt. Így én soha nem szakadtam el a gyülekezetemtől és a reformátusságomtól. Tartottam gyermekistentiszteleteket Hetesen, aztán amikor saját gyermekeim születtek, akkor a sajátjaimat terelgettem már.
Milyen volt a kilencvenes évek derekán a csurgói református diákok élete?
Hú, rettenetesen jó volt! Én lelkesen jártam oda. Nagyon szerettem a közösséget. Az újraindult református gimnázium harmadik évfolyamába jártam. Abszolút családias volt a közösség, szinte mindenki kollégista volt. Én úgy kerültem Csurgóra, hogy az utolsó helyben lakó lelkészünk halála után Bellai Enikő néni járt ki hozzánk hittant tanítani, és ő beszélt erről az iskoláról. Elmentünk nyílt napra, és megtetszett.
A saját gyermekeid terelgetésének jelentős állomása a konfirmáció. Tavaly a fiad konfirmált, az idén a lányod fog. Milyen ezt anyaként megélni?
Rendkívül különös érzés. Az jár a fejemben, hogy „hiszen pár éve még én álltam ott”. Bennem még elevenen élnek az akkori érzések, és figyelem a gyerekeimet, hogy vajon ők is azt élik meg, vagy máshogy állnak ehhez? Számomra a serdülő felnőtté válásának egy nagyon fontos lépcsőfoka a konfirmáció. Érdekes, hogy a konfirmációi felkészülésükkel egyidőben érzem, hogy kezdenek kibújni a szülői szárnyak alól, és ezt nehéz megélni.
Levente fiad valószínűleg nem repül messze, mert a mezőgazdasági iskolába jár.
Már látható, hogy ő a családi hagyományokat viszi tovább. Szeret a mezőgazdasággal foglalkozni, nagyon sok szakmai dologgal tisztában van már. Igazán újat a vállalkozás működtetésével, adózással, hivatalos ügyek intézésével kapcsolatban tudnak neki tanítani. Említettem, hogy engem lányként nem tereltek a föld felé továbbtanulás terén a szüleim, viszont anyukám hatására Lilla lányom eltökélten vállalkozási ügyintéző szakra megy, mert ezzel majd a családi vállalkozásban tud segíteni. Tudatosan készül erre, már akkurátusan listát írt az iskolakezdéshez.
Családotokban magától értetődő a földhöz kötődés és gyülekezethez tartozás?
Igen, mondhatjuk így. Szerették és tisztelték Istent az őseim is, az egyházi közösséghez tartoztak mind. A dédszüleim például Nemesdédi Szabó Bálint lelkész után nevezték el a fiukat, ezért hívták nagyapámat Bálintnak. Édesapám szintén ezt a nevet viseli. Ő a gyülekezet gondnoka, anyukám pedig presbiter. Sokat tesznek azért, hogy helyben lakó lelkész híján is minden vasárnap legyen istentisztelet, és méltó környezetben lehessen alkalmakat tartani. Egyelőre pótpresbiter vagyok, de ha később megbíznak presbiterséggel, akkor szívesen vállalom. Nem kényszerűségből, nem valami megfelelési kényszer miatt, hanem hitből fakadóan.
Hogyan jött az életedbe a modellkedés?
A klasszikus értelemben vett modellkedés sehogy. Én kizárólag Lovász Márta divattervezőnek a modellje vagyok, tehát nem járok más bemutatókra. Nincs gyűrűs mappám, nem húzom fel a szoknyám, hogy megszerezzek egy munkát. Mártának vásárlója voltam, és vettem nála egyszer egy egyedi kosztümöt. Mivel az az egyetlen darab volt belőle, ezért megkérdezte, hogy felvenném-e és bemutatnám-e a kosztümöt egy bemutatón, hogyha esetleg még valaki szeretne ilyen ruhát, akkor ő ilyet tud csinálni. Így kerültem Mártához. És nem akarok álszerénykedni, bizony bátran mentem el a bemutatóra, mert nekem soha nem volt azzal problémám, hogy ki kell állni, meg kell nyilvánulni, végig kell menni valahol. Kicsit exhibicionista vagyok enyhe színésznői vénával. Végül is pedagógusként nap mint nap jól kell előadnom, hogy felkeltsem és fenntartsam a figyelmet, és átadjam a gyerekeknek a tudást.
Az egyszeri alkalomnak azóta sincs vége, ma is jársz bemutatókra, fotózásokra.
Valóban. Lovász Márta szólt, hogy szívesen látna a következő bemutatóján is, mert nagy sikere volt az általam bemutatott ruhának. Konkrétan úgy keresték többen a ruhát, hogy amit a szőke hölgy bemutatott, tehát az arcomhoz kötötték a ruhát. Márta ruhái közel állnak hozzám, az én korosztályomnak készíti őket. Harminchat évesen kerültem hozzá, és mondta, hogy ő nem a húszéveseknek készít ruhákat, hanem egy más korosztályt céloz meg, akik számára hitelesebben mutatja be ruháit középkorú modellekkel. Így aztán egy-egy kollekció bemutatásában azóta is részt veszek, illetve a webshopra és közösségi médiába tett ki képeket.
Lovász Márta ruhái ízlésesek, kifinomultak, gyönyörű környezetben készülnek róluk fényképfelvételek. Vannak olyan ruhák, amiket csak a bemutató miatt veszel fel, amúgy nem szívesen viselnéd?
Igazából az egyszerű vonalakat, letisztult formákat szeretem. Nagyon tetszenek az art deco stílusú minták. Viszont nem szeretem a nagymintás, virágos ruhákat. Ami távolabb áll tőlem, az a muszlin és a nagyon gyöngyös, kivarrt anyagok. Márta mindig figyel arra, hogy olyan legyen a háttér, ami az ő stílusához, a ruháihoz illik. Így voltunk fotózni például a kutas-kozmapusztai Hertelendy Kastélyban, a kaposvári Csiky Gergely színházban és Rippl-Rónai villában, aztán a gödöllői Grassalkovich kastélyban.
Végül is a modellkedés lett a hobbid?
Szeretem ezt csinálni, amúgy pedig szeretek új dolgokat kipróbálni. Nagyon szeretem a vizet, és abszolút Balaton rajongó vagyok. Téli sportok közül nagy szerelem a síelés. Rollerezni is szeretek, de nem elektromossal, hanem igazi, lábbal hajtott rollerral. Egyáltalán nem vagyok elülős típus, feltölt a mozgás és az utazás.
Összetartó családod, kiegyensúlyozott szakmai utad és külső-belső szépséged van. Vannak emiatt irigyeid?
Érzékelek rosszindulatot irányomba, de rólam lepereg az irigységből fakadó rosszindulat. Nem aggodalmaskodok.
Az nagyon jó, mert akkor Jézus Hegyibeszédének azon szakasza neked ki van pipálva!
Hidd el, hogy ez így van! Sok próbatétel volt az életemben, de mindegyik előtt nyitott szívvel és derűlátón álltam. Utóbb még magamnak is megdöbbentő, hogy Isten mekkora erőt adott. Őszintén mondom, hogy azt érzem, hogy engem Isten körbevon, véd, és oltalmaz. Holott nagyon nehéz dolgokon mentem keresztül, adott pillanatban még azon is elgondolkodtam, hogy egyedül hagyott.
Nem aggódsz, de nem is tévedsz? Vagy azért van olyan dolog, amin visszalépve az időben változtatnál?
Alapvetően nem vagyok elégedetlen az életemmel, nem érzem azt, hogy nem szeretném az életemet. Viszont ha azt nézem, hogy hogyan tudnék több pénzt keresni, akkor lehet, hogy nem pedagógus pályára mennék. Vannak terveim a munkámmal és a magánéletemmel kapcsolatban is. Szeretnék egy gondolatot kiépíteni, nagyon érdekel egy brand vagy márka kitalálása és megvalósítása. Motivál, hogy hagyjak valamit az utókorra. Szeretnék utazni, látni olyan csodás dolgokat, amiket emberi kéz alkotott, de tudod, azt a kezet is vezette valaki.
Ha elfogadod, akkor egy kis szellemi mozgással zárjuk a beszélgetést, azaz néhány villámkérdést tennék fel.
Rendben!
Figyelem vagy fegyelem? Figyelem.
Tenger kettéválasztása vagy tengeren járás? Tengeren járás.
Iskolai ünnepély vagy színházlátogatás? Színház.
Kék vagy bézs? Kék.
Templom vagy gyülekezeti ház? Templom.
Futás vagy síelés? Síelés.
Lídia vagy Dorkász? Lídia.
Magassarkú vagy papucs? Magassarkú.
Barack vagy meggy? Barack.
Napszemüveg vagy búvárszemüveg? Napszemüveg.
Gitáros vagy orgona kíséretes ének? Gitáros.
Köszönöm a beszélgetést, és kívánok sok eredményes tanévet és izgalmas utazást!
