Halászné Kapcsándi Szilviával, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek részét képező Pannonia Reformata Múzeum szakmai vezetőjével beszélgettem. Szülei és nagyszüleim kertszomszédok voltak, ő volt a nagylány, akivel néha a ribizlisnél a drótkerítésen át szót válthattam. Azóta édesanya és nagymama, könyvtáros és múzeumpedagógus, szerző és szervező, gyűjteményi igazgatóhelyettes és presbiter. Lüktet benne a tenni akarás, küldetésének tartja a családok megszólítását és egyházhoz közelítését. Szívén viseli és lélek által tereli az intézményt, amit negyedik gyermekének tekint. A 2022-es esztendő számára négyszeres jubileum, mert harminc éve dolgozik munkahelyén, harminc éve él boldog házasságban, ötven gyertyát fújhat el születésnapi tortáján, és munkahelyén ötven éve nyitották meg a múzeum első kiállítását.
Milyen megélni az idei év jubileum-dömpingjét?
Erre az évre az a bibliai mottóm, hogy „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.” (5Móz 8,2). Tulajdonképpen egy olyan perspektívából láthatom a dolgokat, amire akkor harminc vagy ötven éve nem volt lehetőségem, de most megtehetem Isten kegyelméből. Azt kell mondjam, hogy Isten lépésről-lépésre vezetett mindig ezen az úton. És jó irányba! Mindig csak egy kicsit mutatott meg. Ma is így van, csak mára már megvan bennem az a hitbeli meggyőződés, hogy tudatosan rá merem bízni magam Istenre. A legfontosabb, hogy megtanultam odabízni az életemet, a munkámat, az elgondolásaimat, hogy az Ő Szentlelkének munkája által valósuljon meg minden. Azt élhetem meg a szakmai, házassági és születési jubileumom kapcsán, hogy a helyemen vagyok. Úgyhogy én örülök. Az is olyan különleges, hogy a covid miatt úgy alakult, hogy az idén lesz a pápai REND, aminek éppen az az igei üzenete, hogy Örüljetek az Úrban – és én örülök! Olyan kegyelemben van részem, ami keveseknek adatik csak meg, hogy mindezt nagy családi körben, a férjem és a saját szüleim körében is megélhetem.
Ízig-vérig pápai lány vagy?
Tulajdonképpen annak mondom magam, mivel iskolás korom óta Pápán lakom. Ugyanakkor a gyerekkoromat Kupon töltöttem a nagyszüleimnél. A nagymamám vezetett be a hitéletbe, és neki köszönhetek nagyon sok mindent. A kommunizmus évei voltak azok, amikor a szüleim a kupi öntödében dolgoztak, és a feletteseik mind benne voltak a pártban, ami miatt nem volt olyan egyszerű a vallási élet. Viszont a nagymamámnak nagyon-nagyon fontos volt a hit, és vitt a templomba. Ő volt az, aki mindenáron szorgalmazta a konfirmálkodást. Ma is a fülemben van a hangja, ahogy mondja, „menjetek csak gyermekeim, mert ott csak jót tanulhattok, ez csak a javatokra válik”. A gyerekkori templomélményeim mind Kuphoz kötődnek. Nagyon mélyen élnek bennem a kupi karácsonyi köszöntések, amikor szenteste istentisztelet után a faluban mentünk házakhoz köszönteni harmonikával és énekszóval. A „Krisztus Urunknak áldott születésén”-t énekeltük, és a falu lakosai gyakran felekezettől függetlenül adományokat adtak a templom javára, megvendégeltek bennünket. Egész kicsi koromtól beletartoztam abba a köszöntő közösségbe verselőként. Az volt a versikénk, hogy
„Jézus születésén pásztorok örültek,
Midőn Betlehemben nyájat legeltettek.
Örüljünk, örvendjünk, karácsonyt szenteljünk,
Víg ünneplésünkben ezért énekeljünk!
Légyen hát részetek a mennyei részben,
Jézus vigyen magával a mennyekbe, ámen.”
A Hajlék az örökkévalóságban kiállításba ez be is került, hiszen élő hagyomány volt ez sokáig. Ma nagyon fontos értékek ezek az életemben, amiken nevelkedtem, a gyökereimet jelentik.
Édesanyám úgy beszél a szüleidről mindig, mint a példaértékű szorgalmas munka embereiről.
A szüleimtől pontosan azt tanultam meg, hogy becsülettel dolgozzak meg mindenért, legyek kitartó és több lábon álljak. Anyukám belém nevelte, hogy „soha nem kérdezik meg, hogy mennyi ideig csináltad, csak azt kérdezik meg, hogy ki csinálta”. Ő kötött, és ha volt egy szemhiba, akkor képes volt egy fél pulóvert visszabontani, hogy az rendesen és becsületesen legyen megcsinálva.
Amikor Kupról beköltöztetek Pápára, akkor egyből bekapcsolódtatok a református gyülekezet életébe?
Nem, mert nagyon erős volt a kötődésünk a kupi gyülekezethez. Visszajártunk istentiszteletre Csizmadia Lajos nagytiszteletű úrhoz, a későbbi ajkai lelkipásztorhoz, majd ifjabb Hargita Pálhoz, aki konfirmált. A templomi esküvőnk Nemesgörzsönyben volt, mert a falusi gyerek vett el városi lányt, így ott illett áldást kérni. Aztán amikor a férjemmel költöztünk Pápára, akkor már a pápai gyülekezetbe jártunk, id. Hargita Pál nagytiszteletű úrhoz. Ő, illetve Kertészék (szerk. megjegyzés: Kertész Péter, Kertész Péterné Horváth Ilona) keresztelték a mi gyerekeinket, aztán ifjabb Márkus Mihály konfirmálta már mind a hármat.
Pápára költözve hova jártál iskolába?
Mivel a Tókertben laktunk, így a körzeti iskola a Zalka Máté Általános Iskola volt, a mai Tarczy Lajos Általános Iskola, így oda jártam. Utána pedig a Petőfi Sándor Gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat.
Végül is, akkor egy kicsit refis voltál!
Igen, az épület ugyanaz volt, még ha az intézmény nem is. Olyan érdekes dolog, hogy már harmincöt éve koptatom ugyanazt a lépcsőt. Először gimnazistaként, majd munkavállalóként.
A gimnázium után könyvtár szakon tanultál tovább?
Nem, mert nyolcadik osztályos koromra nagyon beteg lettem, és középiskolás koromban rengeteget hiányoztam a középiskolából. Sokfelé hordtak orvoshoz a szüleim, hogy meg tudják állapítani, mi bajom van. Egy hónap alatt fogytam tizenhárom kilót, járni alig tudtam. Végül kiderült, hogy vérző vastagbél fekélyem van. A súlyos tünetek miatt el akarták távolítani. Egy szegedi orvos tanácsára nem egyeztek bele a szüleim a műtétbe, mert ő már ismerte azokat a külföldi kutatásokat, miszerint a szülés után bekövetkező hormonális változások hatására megszűnhet a probléma. Nehéz volt lelkileg feldolgozni, hogy nem olyan volt a fiatalkorom, mint másoknak. Például volt, hogy nem tudtam elmenni osztálykirándulásra. Mire keresztülmentem ezen, addigra úgy voltam, hogy nem kívánok továbbtanulni, hanem dolgozni szeretnék. Ez volt az az idő, amikor az első számítógépek divatba jöttek, és a gimnáziumban az érettségivel párhuzamosan okj-s képzés keretében lehetett számítógépkezelői ismeretet tanulni, ami kvázi szakmát adott a kézbe. Érettségi után néhány hónapot a Márvány presszóban dolgoztam, illetve a mellette lévő divatüzletben. Majd 1992. március 2-án hívott el a jó Isten erre a hosszú útra. Ma már tudom, de akkor még nem tudtam, hogy immár harmincéves út lesz.
Álláshirdetésre jelentkezve kerültél a Tudományos Gyűjteményekhez?
Nem egészen. Kövy Zsolt igazgató akkor keresett a Gyűjteményekbe olyan fiatal, világi embert, aki ért a számítógépekhez. Ugyanis akkor érkeztek az első adományok Kampenből, köztük a nagy számítógépek, és a korosabb emberek nem igazán tudták, hogy mit kezdjenek velük. Szalainé Gubricza Emese lelkipásztor ott lakott az utcánk sarkán, beszélgettek anyukámmal rólam, hogy nekem van számítógépkezelői végzettségem. Szóval a beszélgetés során kiderült, hogy pont jó lennék arra a munkára, amire embert keresnek.
Milyen volt munkavállalóként az egyház vizeire érkezni?
Bevallom őszintén, akkor nem tudtam igazán mit kezdeni azzal, hogy ott dolgozom. Nagyon szerettem, mert olyan volt, mintha a nagyszüleim vettek volna körül féltő gondoskodással, de mégsem értettem, hogy mit akar velem az Úr Isten rácsos ablakok mögött, poros könyvek között, idős emberek társaságában. Amikor Kövy Zsolt bácsi, aki akkor alpolgármester is volt, átment a polgármesteri hivatalba, és egyedül maradtam, – mert én voltam az első világi alkalmazott, aki nyolc órában dogozott, – bizony télen sötétedéskor a félhomályban úszó folyosókon volt, hogy féltem. Azóta teljes átalakuláson ment át a könyvtár, és a levéltár is teljesen felújított környezetbe költözött. Ma már tudom, hogy mi volt Isten célja, és mit miért hozott az életembe, és mit miért kellett megélnem, végigjárnom lépésről-lépésre.
Számítógépkezelőből hogyan lettél könyvtáros?
Már megvolt mindhárom gyermekünk, amikor kihasználtam azt, hogy a gyesen lévő anyukák akkor ingyen tanulhattak, és nem kellett tandíjat fizetni. A szombathelyi főiskolán végeztem el a könyvtárszakot információ menedzser szakirányon. Akkor már Köntös László volt a gyűjteményi igazgató, aki támogat szakmai előremenetelemben. Visszagondolva már nem tudom, hogy három gyerek, jószágok, szőlő, lakodalmi torták sütése mellett hogyan tudtam elvégezni. De, végül is tudom, úgy tudtam elvégezni, hogy az Úr Isten megsegített. Aztán könyvtárosként csináltam mindent, ahogy mindenki más, mert nálunk nincsenek külön osztályok. Majd Isten átsodort a múzeumi részre két dolog által. Mivel a Gyűjteményeknek nem volt múzeumi szakembere, először is elkezdtem katalogizálni és revíziózni a tárgyainkat annak érdekében, hogy ha valaki keres valamit, akkor meg tudjuk mondani, hogy mink van, és hol van. Horváth Géza fotóművésszel digitalizáltuk a tárgyi anyagot. Sokszor munkaidő után, hétvégén csináltuk, mert ő akkor ért rá. Később, amikor az ótemplomi kiállítást csináltuk, akkor volt mihez nyúlni, mert már fel volt dolgozva a szükséges anyagrész. Másodszor pedig a múmia által, amiben én kitörési pontot láttam ahhoz, hogy az egyház köré épült falat le tudjuk bontani, a látogatószámot növelni tudjuk. A nemzeti alaptantervhez sok ponton tudunk csatlakozni. Egyébként a szakmai világ is elismeri a mi egyiptomi kiállításunkat. Liptai Éva, a Szépművészeti Múzeum egyiptomi főosztályvezetője azt mondja, hogy a legzseniálisabb kis kiállítás, ami egyetlen műtárgyra épül, és abból gyönyörűen kibontja a történelmet, a művészettörténetet és számtalan érdekes témakört.
A világ felé való nyitás eszközeként a múzeumpedagógiát használod. Honnan kaptál ehhez útmutatást?
A szentendrei skanzenbe jelentkeztem először, ahol a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ működik, és ott tanultam múzeumpedagógiát. Majd később az ELTE múzeumpedagógiai szaktanácsadó szakát végeztem el. 2012 körül indultak a TÁMOP és TIOP pályázatok, és magát a múzeumpedagógiai programot támogató pályázatot megnyertük, viszont az infrastrukturális hátteret nem nyertük meg hozzá, így a könyvtár adottságához igazodva kellett megoldani a megvalósítást. Mindezt nagy érdeklődés és médiavisszhang övezte, ami új kiállítást hívott életre és népszerűvé tette a Gyűjtemények kiállításait, foglalkozásáit. Ez volt az első néhány lépcsőfok, ami aztán a Pannonia Reformata Múzeumban teljesedhetett ki. A Múzeum szervezetileg egy hármas egység részét képezi, ugyanis a Tudományos Gyűjtemények három részből áll: könyvtár, levéltár, múzeum.
A múzeumi rész hosszú ideig a könyvtár folyosóin és néhány termében kapott helyet, de mára már óriási változáson ment át.
Nagyon sok szál fonódott össze Isten akaratából. Egyházi emberek, testületek, maga a Dunántúli Református Egyházkerület teljes mellszélességgel támogatta ezt. Megvásárolták a helyi gyülekezettől a régi parókiát, a mellette álló épület alsó szintjét, hogy maga az épületegyüttes a múzeum rendelkezésére álljon. Kormányzati támogatásból és egyházi forrásból pedig lehetőség nyílt a felújításra.
A PR Múzeum egy az egyben úgy valósult meg, ahogy azt eredetileg kigondolták?
Á, dehogy! Az eredeti tervek szerint fent lett volna a múmia a parókia utcafronti termeiben, hátul pedig az alkotóház helyén lett volna a múzeumi tárgyak raktára. Azok most a régi szovjet laktanya egyik épületében vannak, ugyanis nem volt sem recepció, sem ruhatár, sem fogadótér eredetileg tervezve, hanem a kávézó kasszájánál lehetett volna megváltani a jegyet. Több áttervezés volt, de mindvégig kegyes volt és megsegített az Úr Isten bennünket, például a pincében alkalmas tér nyílt a múmia számára, a szomszédos épület régi mosodai részét az egyházkerület megvásárolta az önkormányzattól, így lett kávézótól független fogadóterünk és múzeumi boltunk, irodánk, raktár. A hátsó alkotóműhely pedig zseniális, mert közel a múzeumhoz, mégsem bent az ótemplomban zajlanak a táborok, baba-mama foglalkozások, ünnepi kézműves programok, gyereknapok, továbbképzések.
A Múzeum létrejötte során teljes mértékben ki tudtál bontakozni?
Maximálisan. Az Úr Isten csodája a Pannonia Reformata Múzeum. Csoda az, ahogyan formálódott. A korábban elkezdett munka, a múzeumpedagógiai program tulajdonképpen előszobája volt már mindannak, ami létrejött. Egyszerre volt megtiszteltetés és hatalmas kihívás, hogy én lehetek a vezetője. Akkor még nem tudtuk, de Ő már tudta, hogy mivé növekszik. Csoda az, hogy a magam részéről nem kellett erőlködni, mert addigra megismertem a múzeumi állományt, ahhoz pedig tudtam múzeumpedgógiai programot tervezni. A Hajlék az örökkévalóságban kiállítás koncepcióját, hogy miként lesz bibliai vezérfonalra, tematikusan felfűzve a ma is érvényes keresztyén üzenet, Köntös László igazgató úr találta ki, ő fogalmazta meg a teológiai síkot, az életünk során felmerülő alapvető emberi kérdéseinket. Szakított a klasszikus megközelítéssel, ami az egyháztörténeten és néprajzon keresztül mutatja meg az egyház történetiségét, helyette a keresztyénség ma is aktuális üzenetét bibliai vonalra fűzte fel. A gyakorlati munkában S. Lackovits Emőke néprajzkutatóval, nagy tanítómmal és példaképemmel dolgoztunk együtt, ő írta meg a vallási néprajzi vonalat. Én a múzeumpedagógus szemével a gyermekekre, valamint az interaktivitásra, multimédiás elemekre fókuszálva igyekeztem tenni a dolgomat, figyelve a letisztult dunántúli református dizájnra és az apró részletekre. Szerintem a Pannonia Reformata Múzeum egyik erőssége a hármas kurátori munka, mert mindenki a saját nézőpontját képviselve és védve küzdött a megvalósulásáért.
Végül is egy csapatmunka részese lehettél.
Igen. Van még egy csapat, akiket fontos megemlíteni, ők pedig a Narmer Építészeti Stúdió. Ők azok, akik a kiállítás megjelenését tervezték és kivitelezték. Rangos helyeknek dolgoznak, mint például a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Pannonhalmi Főapátság, a Magyar Nemzeti Múzeum, akiknek a Seuso-kincs vándorkiállítását is elkészítették. Két évig folyt a tervezés, két hónap alatt megvalósult. Hatalmas munka és átgondoltság áll mögötte.
A tárlat létrehozásához végeztetek gyűjtést vagy csak a már meglévő anyagból dolgoztatok?
Elődeink a kommunizmus idején, 1970 környékén egy nagy egyházkerületi gyűjtést csináltak egy reprezentatív kiállítás létrehozása érdekében. Ebből lett az a múzeumi állomány, amiből 1972-ben múzeumot nyitottak, és javarészt mi is ebből hoztuk létre a mai kiállítást.
Terveztek ilyen jellegű gyűjtést az egyházkerületben? Főként azon helyek miatt kérdezem, ahol demográfiailag jelenleg nagyon gyengén állunk.
Azt tapasztaljuk, hogy gyakran a legkisebb létszámú gyülekezetekben is felébred egy erős, múlthoz ragaszkodó identitás, ami következtében nem nagyon akarják beadni múzeumi letétbe a tárgyaikat, pedig mi nagyon szívesen fogadnánk. Az ideális az lenne, ha három-négy fős csoport a vidéket járva felmérést készítene, és ami olyan irat vagy tárgy, azt behoznák a levéltárba vagy múzeumba legalább egy konzerválásra, vagy ha kell restaurálásra. A legnagyobb veszély otthon őrizgetni a többszázéves tárgyakat. Volt egy szomorú eset, amikor tudtunk három tizennyolcadik századi terítőről, és amikor készítettük a liturgikus textilek albumát, kértük befényképezésre, de már nem tudták elővenni, mert megette a penész a szekrény mélyén. Persze van pozitív történet is! Az etei terítőt, ami hajtások vonalában már kiszálasodott és elrepedt, sikerült megmenteni. Vállaltuk a restauráltatását, és igény esetén ünnepi alkalomra elvihetik Etére, de itt tároljuk, ahol védve van az enyészettől és sokan láthatják.
A világi szakmai vonal hogyan szemléli ezt a komplex kiállítást?
Amikor a megvalósulás idején az ELTÉre jártam, és ott beszéltem arról az elgondolásról, hogy háromszinten háromféle célcsoportot szeretnénk megszólítani ezzel a kiállítással, akkor az egyik tanárom azt mondta, hogy lehetetlen, kivitelezhetetlen és működésképtelen ötlet. Mára bebizonyosodott, hogy működik, sőt nagyon hatékonyan működik a megszólítandó célcsoportok örömére. Ettől lett többgenerációs és az egész családot bevonó kiállításunk. A látogatók azt igazolják vissza, hogy ez jól sikerült. Mindhárom szintnek készült bemutató füzete. Köntös László igazgató úr Hajlék az örökkévalóságban – Egy keresztyén kiállítás üzenete ma című kiállítás-vezetője már a megnyitó után hamarosan kiadásra került. Ezt követően készítettük el Kisantal Tibor és diákjai közreműködésével a gyermekeknek szóló Szőlőszemezgető című interaktív foglalkoztatót, végül S. Lackovits Emőke Hajlék az örökkévalóságban – Dunántúli református közösségeink hitélete, vallási néprajzi kötete tette teljessé a kiállítás anyagának bemutatását.
Az országban az első és eleddig az egyetlen olyan egyházi fenntartású intézmény a Pannonia Reformata, ami viselheti a Családbarát Múzeum kitüntető címet.
Büszke vagyok rá, mert nekem kezdettől fogva szívügyem, hogy a legkisebbek is legyenek megszólítva és bevonva, ne csak a felnőttek. Ez a múzeumpedagógiai koncepciónk része is. Úgy szervezünk programokat, hogy az többgenerációs családokat szólítson meg. A könyvtárral együtt közel húsz foglalkozást tudunk kínálni a látogatóknak. Ez országos múzeumokat leköröző mennyiség. Vallom, hogy egyházi múzeumként lelkiségben többet és jobbat kell adnunk. Azt értem több és jobb alatt, hogy aki ide bejön, annak meg kell tapasztalnia a krisztusi szeretetet, amit nekünk keresztyénként kötelességünk hitelesen átadni, személyesen megtapasztaltatni a hozzánk érkezőkkel. A világ számára is érthető módon úgy fogalmaznám ezt meg, hogy a Pál apostoli „hit, remény, szeretet” szlogennek kell átmenni.
Van nektek egy szólás-mondásból eredő templomegeretek, ami jópofa és gyerekszemnek megragadó dolog.
Az egérkénél érezhető igazán, hogy én nem muzeológus, hanem múzeumpedagógus vagyok. A gyermekekben és a gyermekekért gondolkodok. Ők jelentik a jövőt. Egyrészt az értő múzeumlátogatók formálása szempontjából, másrészt az egyházunk tovább élése érdekében kiemelten kell figyelnünk rájuk és plusz energiát kell fektetnünk beléjük. Egy teljes korosztály kimaradt az egyház életében, ennek következtében hagyományok szakadtak meg, aminek hiánya most nagyon érezhető. Mi a múzeumban fontos missziós tevékenységet végzünk, mert hozzánk olyanok is betérnek, akik amúgy soha nem mennének be egy templomba. Az egérke egy kicsit könnyedebbé és befogadhatóbbá teszi a mondandónkat az ilyen családok számára. Az egyértelmű volt, hogy egy figurára van szükség. Ötleteltelés során felmerült a bárány, a pelikán, mint keresztyén szimbólum, aztán egyszer csak Füstös Gáborné Zsuzsa munkatársunk bedobta a templom egerének ötletét, amihez tud kapcsolódni hívő és nem hívő család is, és amin keresztül valóban egyszerűbb kommunikálni.
Bár modern elemek, módszerek vannak jelen a Pannonia Reformata Múzeumban, mégis végig érezhető a kétezer éves keresztyén üzenet.
Ez a célunk. Ezért adunk a kávé mellé egy igés kártyát, ezért épül fel úgy a gyermekek számára készült Szőlőszemezgető füzetünk, hogy egy-egy bibliai témát érthetnek meg, ezért kötöttük össze a kiállítási anyaghoz készült három füzetet egy ívvel, aminek a felirata „A tiéd és egész családodé! (1Sám 9,20). Fontos a többes szám. A hit, az egyház mindamellett, hogy egyénhez kapcsolható, mégis kollektív dolog. Részesei vagyunk a nagy egésznek. Ezért például többes szám első személyben kommunikálunk. Azok tudják átadni az üzenetet és mondanivalót hitelesen, akik benne élnek.
A múzeumi stábotok minden tagja megfelel ennek?
Van, akinek még idő kell a hitbéli megerősödéshez, mert még riasztó neki, hogyha például a teremtéstörténet teológiai üzenetével kapcsolatban kirekesztőnek titulál bennünket egy látogató. Pedig tudni kell higgadtan és meggyőzően kommunikálni, hogy ez a mi hitvallásunk, világlátásunk és számunkra ez a norma. Az egyházunk nem kirekesztő azért, mert az embert férfiként és nőként fogadjuk el, mint házaspár. Szépen lehet ezt közölni, csak fel kell rá készülni.
A széles szakmai vizek után egy picit térjünk rá a családi életedre! Harmincadik házassági évfordulót ünnepelhettek a férjeddel. Ha visszatekintesz, milyen utat látsz?
A bátyám révén ismertük meg egymást a férjemmel, mivel ők együtt tanultak a Mezőben (szerk. megjegyzés: Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikus, Szakképző Iskola és Kollégium). A házasságunkban kezdettől fogva mindent együtt csináltunk. Neki nagyon fontosak az állatok, nekem pedig nem volt idegen. Férjem egy nagy tejtermelő cégnél dolgozik főállásban. Az első közös fizetésünkből egy hízó bikát vettünk, aztán azt eladtuk, és kettőt vettünk belőle, majd így tovább. Volt háromszáz darab tojótyúkunk, anyósoméknál lakva Nemesgörzsönyben volt még egy hektár krumplink is, és volt nyolcszáz négyszögöl szőlőnk Hévízen. Mi soha nem unatkoztunk, mindig lekötöttük magunkat. Amikor Pápára költöztünk, és gyesen voltam a gyerekekkel, akkor is voltak állataink. Ez az a több lábon állás, amire megtanítottak a szüleim. Aztán egyszer csak jöttek a lovak a gyerekeink vágya miatt. Viszont a lótartás luxus, és akkor alapítottunk egy másodállású vállalkozást, és kisgyerekeket szabadidős lovaglásra fogadtunk, rendezvényekre jártunk, majd terápiás lovagoltatáshoz végeztünk el képzéseket. Azt gondoltuk, hogy ezt átörökítjük a gyerekekre, de nem így lett. Amikor az ótemplomi múzeum elindult, akkor kellett egy olyan határozott döntést hoznunk, hogy a családi vállalkozást befejezzük, mert egyikünk sem tud rendesen helytállni ennyi feladatban. A legidősebb gyermekünk, Brigitta a pápai refi után szociálpedagógusként végzett. A pandémia ideje alatt általa lettem kétszeres nagymama, és így még egy csodálatos szerepkörrel kibővült az életem. Zénó unokám huszonegy hónapos, Nárcisz pedig négy hónapos, igazi ajándék a velük töltött idő. Gergő fiam az agrár vonalon tanult, de aztán szakított vele, és most autópályaépítkezésen dolgozik hatamlas csodagépeken, amikhez nagyon kevés embernek van jogosítványa. Krisztina, a legkisebb szintén a refiben végzett, most pedig a kaposvári egyetemre jár lovassport-szervező agrármérnök szakra. Miatta szerettük volna a lovakat megőrizni, a bevezetett családi vállalkozást megőrizni, de nekünk nagyon sok volt már, hiszen ezen felül még volt egy virágos családi vállalkozásom is, mert az meg a hobbim a mai napig.
Akkor te köszönsz vissza a Pannonia Reformata Múzeum ünnepekhez, évszakokhoz illő dekorációiban?
Igen. Azt szoktam mondani, hogy igazából én ennek a helynek a gazdasszonya vagyok, mintsem a vezetője. Az udvaron lévő hatalmas leandereket anyukám nevelte és otthonról hoztam. Nekem ez nem esik nehezemre, mert belülről fakad, és úgy érzem, hogy itt mindezt Isten dicsőségére, egyházunk épülésére és mindannyiunk örömére teszem. Minden kreativitásomat bele tudom tenni a múzeumba, ezért nem hiányoznak a korábbi vállalkozói tevékenységek.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mindig minden tökéletes körülöttem és az életemben. Nekem is vannak nehéz napjaim, konfliktushelyzeteim, lelki vívódásaim, de ezekből általában hamar felállok és továbblépek, igyekszem belőle tanulni, úgy felfogni, hogy a jó Istennek ezzel is terve van, nyeseget, formál, tanít. Velem nem lehet veszekedni, illetve csak ritkán, én nem az a típus vagyok. Az én kedvenc református énekem a „Ki Istenének átad mindent” kezdetű dicséret, aminek van az a sora, hogy „csak légy egy kissé áldott csendben, s magadban békességre lelsz”; és én ezt nagyon erősen igyekszem gyakorolni. Ennek eredményeként nem megyek bele olyan helyzetekbe, amit később megbánnék azért, mert szavakkal mélyen megsebeznék másokat. A pillanat hevében nem ütközöm, hanem később, amikor lehiggadtam tisztázom a dolgokat, mindig megoldásokra törekszem. Úgy gondolom, hogy ez keresztyén emberhez méltóbb. De ezt egyébként igyekszem alkalmazni az életem minden területén: családban, munkahelyemen, gyülekezeti közösségben is.
Mióta szolgálsz presbiterként a pápai református gyülekezetben?
Ez az első ciklus, negyedik éve lehetek a gyülekezetemben presbiter. Ez a második nagy családom, ez az a közösség, ami megtart és átölel. Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor jelöltek és megválasztottak erre a tisztségre. Azt kaptam feladatul, hogy a gyülekezeti munkán túl, a Pápai Református Kollégium tagintézményeivel folytatott kommunikációt és együttműködést segítsem. Igyekszem érte tenni, és azt érzem, hogy van fogadókészség és viszonzás az intézmények részéről. Most például a REND kapcsán.
A Református Egyházi Napok Dunántúl programfüzetében örömmel olvastam, hogy a Pannonia Reformata Múzeum kiemelt helyszín lesz július 1-3 között.
Hatalmas várakozással készülünk. Végre megnyílik a Mi Atyánk kiállítás kortárs magyar művészek műveiből, amihez már elkészült a kiállításvezető. A gyerekek számára interaktívvá tett Szőlőszemezgető lesz az ótemplom mögött, az eperfa alatt. Az ótemplom koncerteknek ad helyet. Célunk, hogy méltó, letisztult és magas színvonalú programokat valósítsunk meg, hiszen a Biblia pont arra int bennünket, hogy a ránk bízott drága kincset őrizzük meg. Mégpedig úgy, hogy aki betér ide, a jó kávé mellé kapjon lelki feltöltődést, esztétikai élményt és teológiai iránymutatást.
Sőt, aki betér hozzátok, a múzeumi boltból vihet haza dunántúli motívummal díszített emléket.
Kimondottan hangsúlyt fektetek arra, hogy az általunk csináltatott emléktárgyakon visszaköszönjenek a dunántúli református motívumkincsek. Ezzel újra felfedezzük őket, ez is a múzeumi brandépítés része. Dunántúli, református és különleges minden ajándéktárgy. Ilyenekkel készülünk a júliusi REND-re is. Öröm számomra, hogy a múlt héten a zsinatról hívtak fel, mert felfigyeltek a múzeumi boltunk egyedi kínálatára, és Balog Zoltán püspök úr repi ajándéktárgyaknak ezekből szeretne vinni a különböző útjaira. Ilyenkor érzem, hogy munkatársaimmal együtt érdemes csinálni. Egy másik örömünk, hogy a Nemzeti Örökség Intézet felvette a Kollégiumot és Ótemplomot azon emlékhelyek sorába, ahova ingyenesen utazhatnak a diákok a MÁV-val. Óriási lehetőség ez az osztálykirándulások számára és természetesen nekünk is.
Isten áldását érzed életeden. Mi az, amiben még szeretnéd megtapasztalni az ő jóságát és támogatását az elkövetkező években?
Három dologban is. Vágyom arra, hogy megadja az Úr a múzeumi anyag teljes leltárának és digitalizációjának elkészülését. Szeretném, hogy a múzeum működése során megvalósuljon az, hogy minden dunántúli református életében legalább egyszer eljut ide, és láthatja a közös tárgyi örökséget és az élő hitet interaktív körülmények között. Végül pedig remélem, hogy otthonra lelnek itt azok, akik nem tartoznak még gyülekezethez, de már megtapasztalják, hogy jó Isten közelségében lenni. Ezen felül pedig egészséget, békességet mindannyiunknak.
Úgy legyen! Te, aki a gyermekekkel töltött időt értékeled a legtöbbre múzeumpedagógusként, játszanál velem egy villámválasztásos játékot?
Természetesen, nagyon szívesen!
Tárlatrendezés vagy tárlatvezetés? Tárlatvezetés.
Húsvét vagy pünkösd? Pünkösd.
Bankkártya vagy pénzérme? Bankkártya.
Ótemplom vagy új templom? Ú, ez egy övön aluli választási helyzet. Mindkettő.
Fodrászat vagy cukrászda? Cukrászda.
Történeti könyvek vagy prófétai könyvek? Prófétai könyvek.
Fogócska vagy bújócska? Fogócska.
Gitár vagy orgona? Orgona.
Mirjám vagy Anna? Anna.
Festés vagy aszalás? Festés.
A köztünk lévő szeretet miatt hosszasan tudnám sorolni, hogy mi minden jót kívánok neked. Engedd meg, hogy most a négyes jubileumi éved alkalmából négy dolgot emeljek ki! Adjon neked Isten erőt, időt, örömöt és majdan hazaérkezést az örökkévalóság mennyei hajlékába!
