Ismerjük meg

Adventi időszak – lelkipásztorok gondolatai

„Színek, ízek, illatok, / a lelkem beleborzong, otthon vagyok…” – szól egy karácsonyi ének. Vajon tényleg ilyen a decemberi időszak? Vagy átélhető annak mélyebb lelki rétege? Advent kapcsán Balaton-felvidéki lelkésztársaimat kérdeztem készülésről, megélésről, tapasztalatokról és reménységről.

Az adventi időszak, mint az egyházi év kezdete, mindig magában hordozza a megújulás ajándékát. Egyfelől elénk adja a Krisztus testté létele ünnepének, a karácsonynak várakozását, másfelől pedig Krisztus második eljövetelének adventjét is hangsúlyosabban helyezi elénk. Mindennek megélése azonban nem mindig sikerül. A karácsony köré keveredett színes-szagos-mézes-mázos készülődés épp a lényegről – Krisztusról tereli el a figyelmet. Sokan ma úgy ünneplik a karácsonyt, hogy épp az ünnepeltet kívánják kihagyni belőle, pedig éppen Vele válik teljessé az ünnep. Tudatosan kell készülnünk erre, hiszen a karácsony ezer terhe alatt mi is könnyen úgy járhatunk, mint szegény Márta. Sok mindenért aggódva és nyugtalankodva nem jól választunk (Lk 10,38-42). Mert az advent sokféle készülődést magával hoz. A nagy adománygyűjtő kampányok feladatait, a gyermekek szolgálatának összeállítását, a próbákat, a közösségek mindenféle adventi alkalmait (Betlehem-állítás, kézműves foglalkozások, koncertek, vásárok, s ki tudja mi minden). S legtöbbünknek ehhez kapcsolódnak még a családi programok, készülődés, az ünnepi menü, megannyi külsőség, amelyek között néha elvész a belső érték.
Egykor egy advent előtti igehirdetésben mondtam el: Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene pucolnunk a karácsonyt a sok rárakódott fölöslegességtől. Úgy ünnepelni, hogy nincs karácsonyfa, nincs nagyünnepi terített asztal, s az angyalokat is megkérni, hogy máshová küldjék a nekünk szánt ajándékokat, ahol nagyobb szükség van rájuk. S úgy hazatérni a templomból, hogy nincs más, csak Krisztus és magunk, s a szívünkben hálaadás és valódi szeretet Isten és egymás iránt. Így az előkészületek is sokkal inkább lényegre törőek lehetnének, külsőségek helyett a belsőkre, az igazán fontosra, a lényegre koncentrálva.
Aztán az ebédnél gyermekeim kétségek között, már-már gyászos fájdalommal kérdezték, hogy de azért ugye lesz karácsony – mármint a külsőségeiben is. Lett, reméljük idén is lesz, teljes külsőségeiben is az evangélium igazságát hirdető: Immánuél, Velünk az Isten!
(Bátki Dávid Géza, balatonfüredi lelkipásztor)

Sokaktól hallom, hogy ez az advent is más lesz, mint a többi. Korlátozások, szűkített programok, talán elmaradó alkalmak is…(?) Tény és való, hogy külsőségeiben más lesz a következő néhány hét, de belső mondanivalójában egy fikarcnyit sem változott az elmúlt évekhez, sőt évtizedekhez képest. Az ünnepi várakozás ugyanis elsősorban a lelkünkben kell, hogy felragyogjon! A viselendő maszk csak az arcunk egy részét takarja el, nem pedig a gondolatainkat. Mert hogy mire is mutat rá az előttünk álló felkészülési idő? Advent négy hete, az adventi koszorú négy gyertyája reménnyel tölti fel a szívünket. A gyertya Krisztus szimbóluma, mely önmagát adja oda, miközben fényt és meleget áraszt. Vírushelyzet ide, vírushelyzet oda, soha ne feledkezzünk meg az ige igazságáról: „Jézus Krisztus tegnap, és ma és örökké ugyanaz.” A következő, talán csendesebb időszak kiváló alkalom lesz számunkra, hogy kicsit nyugodtabban, lassabban, és jobban önmagunkra figyelve készítsük fel lelkünket az „Adventus” fogadására, s így rendezzük kapcsolatainkat Istennel és emberrel! Öltöztessük ünneplőbe a szívünket, és valljuk az ismert dicséret szavait: „Jer, áldott vendég, várunk tégedet…” Ezzel a néhány gondolattal kívánok mindenkinek örömteli készülődést!
(Császár Attila, balatonarácsi lelkipásztor)

Bő tíz évvel ezelőtt történt velünk valami, ami egzisztenciálisan és lelkileg is nagyon súlyosan megrengetett minket. Pont az adventi időszakban eszkalálódott. Abból, ami adventhez kapcsolódó várakozás, semmi sem maradt. Sem a békességből, sem a nyugalomból, sem az elcsendesedésből, sem a meghittségből. A szolgálataim gyomorgörcsben, az állandó egzisztenciális fenyegetettség és békétlenség árnyékában végeztem. Most is rossz visszagondolni rá. Viszont a szabadulás utáni vágyat – hogy legyen ennek vége – soha olyan erősen nem éltem át, mint akkor.
Ha választanom kellene és lehetne, most is a békés, meghitt, elcsendesedő, nyugodt adventet választanám. Talán mert már most is, itt is azt szeretnénk megélni, amire vágyunk, s ahová készülünk, de a békétlenség pillanatai különösek lehetnek: felerősítik a végső, valódi vágyakozást, s figyelmeztetnek arra, hogy egy nyugalmas, örömteli advent még nem a megérkezés, csak annak előszobája. (Gondos Gábor, zánkai lelkipásztor)

Szeretem az adventi heteket, mert ebben az időszakban a településünkön és a gyülekezetben is a közösségi élet számtalan formáját éljük meg együtt. Azokkal az emberekkel, akikkel év közben szinte csak futólag találkozunk, ilyenkor tartalmas időt tölthetünk el. Nálunk Alsóörsön szép szokás, hogy minden adventi vasárnapon együtt gyújtjuk meg a következő gyertyát a falu koszorúján. Ilyenkor a településen élők valamelyik korosztálya adja elő ünnepi műsorát. Van, amikor az óvodások, van, amikor az iskolások vagy éppen a szülők, és van olyan is, amikor a nyugdíjas klubok valamelyike készül, hogy a „nagy családot” megajándékozza. Ezeknek az alkalmaknak a csúcspontja az ünnep előestéjén szervezett mindenki karácsonya, ahol a lelkészek és a falu vezetősége kíván áldott és békés karácsonyi ünneplést mindenkinek. Ilyenkor megtelik a főtér, mindenki úgy érkezik, hogy hoz magával valamit, amivel meg tudja kínálni a többieket, órákig tart a beszélgetés, az együttlét: kicsik, nagyok és idősek együtt ünnepelnek. Természetesen ezekben a hetekben megmozdul a gyülekezet is, és a rétegcsoportok sorra tartják a karácsonyi alkalmaikat. Az asszonyok és a gyerekek az egyedülállóknak készítenek csomagokat, folyamatosan érkeznek az adományok és az ajándékok. Ilyenkor szó szerint megtelik a templom a Szeretet- és Nyilas Misi dobozokkal, amiket az Egyházkerület gyülekezetei gyűjtenek össze a rászorulóknak. Mire elérkezünk a szentestéhez, addigra már rend van a templomban, az udvaron, és összeáll minden, mert mindenki segít, hozzátesz valamit, hogy széppé varázsolhassuk az ünnepi templomot, az iskolánkat és az otthonainkat. Ez a felfokozott közösségi élet nem elvesz az időnkből és az erőnkből, hanem sokkal inkább feltölt és lelkileg is felkészít bennünket az ünnep lényegére. Közösségben lenni Istennel és a másik emberrel, azokkal, akiket szeretünk és becsülünk. Így válik teljessé az ünnepi várakozás mifelénk, amit minden évben várunk és nagyon készülünk rá. (Kálmán Csaba, alsóörsi lelkipásztor)

Az advent számomra mindig a csendet, a várakozást jelenti, elkezdődik a karácsonyra való készülődés. Persze készülök ajándékokkal, finom ételekkel, süteményekkel, az orromban érzem a karácsonyi illatokat, de nekem inkább az advent lelkisége fontos. Ilyenkor sok igehirdetést, evangelizációt hallgatok vagy olvasok, hogy lelkileg érezhessem át a karácsony valódiságát: Isten határtalan szeretetét. Úgy gondolom, sok embernek azért nyűg a karácsony – sőt sajnos sok embertől hallom már, hogy egyenesen utálja ezt az ünnepet –, mert hiányzik belőle az Isten szeretetének megélése. Ezt hozhatja el az adventi időszak, hogy ebben a négy hétben méltó módon készítsük fel lelkünket, szívünket, emberi kapcsolatainkat karácsony szent ünnepére. Arra az örömre, amely után minden ember vágyakozik. Lelkileg legyek mindig kész az Úr Jézus Krisztus eljövetelére – nekem erről szól az adventi készülődés. (Kálmán Dániel, balatonfőkajári segédlelkész)

Az kerül rá a bakancslistára, amiről azt gondoljuk, hogy ettől lesz kerek az életünk, ezzel tudhatjuk majd beteljesültnek, értelmesnek, értékesnek a megélt életidőt. Szerepelhet ott a Mount Everest meghódítása, vagy éppen egy vadvízi evezés, esetleg az, hogy megtanuljak lovagolni, vagy éppen folyékonyan tudjak spanyolul beszélni. Az is lehet, hogy van, aki jó munkahelyet írna fel, vagy éppen békés, harmonikus családot. Valamit mindannyian tartogatunk a szívünkben, amit még szeretnénk elérni, megélni, hogy azt kipipálva békében halhassunk meg.
Advent táján különösen is listázzuk azt, amitől teljes lesz az Ünnepünk. Jómagam is készítek ilyen listát, utána pedig beleborzongok, hogy mennyi mindent akarok beletenni egy-egy adventi, karácsonyi időszakba! Nem egyszer túltervezem magam, túl sok mindent szeretnék megvalósítani, mert azt gondolom, hogy ettől advent az advent, karácsony a karácsony, így lesz kipipálva, teljesítve! Lukács evangéliuma elején találkozunk Simeonnal, akinek megszégyenítő a bakancslistája! Csak egyetlen dolog szerepel rajta: „nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát” (Lk 2,26). Hát igen, Simeont a Szentlélek inspirálta! Egy-ügyű volt, és mindent ez alá rendelt. Milyen jó lenne a Szentlélek hangjára figyelni, ilyen egy-ügyűvé válni! Hagyni, hogy Ő vezessen, Ő csendesítsen el, Ő adjon igaz találkozásokat Jézussal, hogy átitatódjam a Krisztusban beteljesedett élet békességével. Vágyom rá! (Kántorné Pólus Ibolya, felsőörsi lelkipásztor)

Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című novellájában egy különös találkozásról olvasunk. Valahol a Duna-parton felismeri azt a fiatalembert, aki egykor volt – tele álmokkal, tervekkel, reményekkel. Rövid és különös ez a beszélgetés. Magyarázat, vagy inkább magyarázkodás arról, hogy miért nem sikerült megvalósítani azokat az egykori nagy álmokat. Ha visszatekintünk az elmúlt időre, a mi lelkünkön is ott van a kérdés: miért nem lehetett olyan tavaly sem az Advent, mint régen. Akkor, amikor lelkesen készültünk a Karácsonyra minden kellékkel. Talán azért nem lehetett semmi úgy, mint régen, hogy a jövőben ne legyen semmi úgy, mint régen. Keszthelyen szabadtéren tartottuk a Szentestét. Jászollal, fényfüzérrel, még a hangosítás is elkészült az utolsó pillanatban. Aztán délután kettőkor elkezdett szakadni az eső… Pillanatok alatt át kellett írni a programot. Hiába tartottuk az esernyőket, kevés volt. A hangosítás tönkrement, a fényfüzér kialudt, bőrig ázva énekeltük: „Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő…”.
Ha több mint 25 év szolgálat után találkoznék egykori önmagammal, mint Karinthy a Duna-parton, csak annyit tudnék mondani, hogy soha nem gondoltam volna, hogy az udvaron, szakadó esőben, bezárt templomajtónál, sötétben, hangosítás nélkül olyan különösen őszintén szól az ének. Krisztus megérkezett! 2021 Adventjén is, hiszem, hogy megérkezik mindazokhoz, akik imádsággal, hittel várják Őt. „Ha vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítanak, ha tűzben égsz meg, a láng meg nem perzsel téged.” (Ézsaiás 43,2). (Zichy Emőke, keszthelyi lelkipásztor)