2021. június 5-én a Tatai Református Egyházmegye ünnepi közgyűlést tartott. Ezen az alkalmon iktatták be hivatalába Gerecsei Zsolt esperest. Most a vele készült beszélgetésünk első részét olvashatják.
A templom már messziről jelzi, hogy „ …ez a hely Isten háza, Mennyország Kapuja / Hol zeng Szent Nevének örök Halleluja”. A nagy fák alatt a felújított gyülekezeti ház bújik meg. A két épület barátságát a hívogató templomudvar jelzi, üzenve minden halandónak, hogy Isten tisztelete és a felebaráttal való közösség elválaszthatatlan.
A kert tele gyümölcsfákkal, barack, szilva, cseresznye, meggy. Kérdésemre, hogy ki gondozza, kezeli a fákat, a válasz, hogy senki más, mint az Úr Isten. Csodálkozom is, mert máshol minden fa fekete mézgától ragadós, levéltetves, moníliás. Itt gyönyörű az érett cseresznye, mint ahol Isten odafordította az arcát. Gerecsei Zsolttal, a Tatai Egyházmegye esperesével beszélgetünk.
A megye számodra nem ismeretlen. Lelkészként mindig itt szolgáltál, itt születtél. Mesélnél erről?
Valóban nem ismeretlen a megye, sem polgári, sem egyházi értelemben. Itt születtem a megyében. Némi igazságtalanság a sorstól, hogy a modern korban, kórházban születtem, mert így Esztergom a szülővárosom, de egyébként Lábatlan a szülőfalum. Most már város. De ahová beleszülettem és felnevelkedtem az a megye, az iskolákat is itt végeztem, a középiskolát is Esztergomban, a teológia idejére azonban Budapestre kerültem. A beiktatáson Máté László esperes elődöm azt mondta, ha lett volna teológia a megyében, azt is itt végeztem volna. A teológia elvégzése alatt is a lábatlani gyülekezethez tartoztam. Minden hétvégén hazajártam. Különböző szolgálatok is voltak, itt nem feltétlenül igei és lelkészi szolgálatra, hanem harangozásra, pótpresbiterségre, pénztárosságra kell gondolni. A teológia elvégzése után is a megyébe kerültem a feleségemmel, aki szintén lelkipásztor. 1996-ban a dadi gyülekezetben kezdtük a szolgálatunkat. Néhány hónap múlva megkaptuk szolgálati helynek Vérteskethelyt, Etét és Csépet, Bokodot. Kis gyülekezeti kört gondoztunk. 2005-től szolgálunk az ácsi gyülekezetben. Valóban itthon vagyunk a megyében.
Úgy tudom Ács és Lábatlan több szálon kötődik egymáshoz…
Ácson született és nevelkedett Dr. Herczeg Pál teológiai professzor, aki Lábatlanon volt lelkipásztor. Az ő lelkészsége alatt születtem és gyerekeskedtem. A két gyülekezet oda-vissza megajándékozta egymást egy lelkipásztorral.
Milyennek látod felnőttként azt a megyét, ahol gyermekként felnőttél? Milyen itt szolgálni?
Gyerekként is benne voltam az egyház életében. Én azon furcsa szerzetek közé tartozom, akik kisgyerekkoruk óta benne éltek a gyülekezetben. Gyermek-istentisztelet, vasárnapi istentisztelet, gyülekezeti kirándulások, és minden egyéb alkalmon és munkákban is, ha úgy adódott. Megragadó emlékek vannak bennem a szomszéd gyülekezetek összetartásáról. Rendszeres kapcsolat volt Lábatlan és Neszmély között. A neszmélyi énekkar rendszeresen szolgált Lábatlanon szeretetvendégségeken. Egy ünnepi időszakban, Ádventben a környező megyei lelkészek előkészítő alkalmakon jöttek sorba prédikálni. A rendszerváltás környékén indultak a konferenciák. Nagysápi diakóniai konferencia. Juhász Zsófia volt az egyik főelőadó. Ha ma beszélünk Nagysápról, akkor nehéz elképzelni, hogy ott megyei konferencia van. Sok helyen megfordultam, sok gyülekezetet és arcot megismertem. Azóta eltelt több évtized, és megváltozott a helyzet. Azóta mintha kicsit távolabb élnének egymástól, mintha egy kicsit átszerveződtek volna a gyülekezetek. Az életképes és erős gyülekezetek mintha kicsit leültek volna. Lassan negyven éve látom folyamatában a megyét.
Ebben negyven évben voltak esperes elődeid, akiket láthattál munkájuk közben. Mire emlékszel munkálkodásukkal kapcsolatban?
Gyerekként, fiatalként azért nem láttam bele az esperesek munkájába, de lelkészként már igen. Bátky Miklós volt akkor az esperes. De még Fodor Andrásra is emlékszem, aktív esperes korából. Arra emlékszem, ha akkor az esperes megjelent valahol, akkor az egy országra szóló esemény volt. Arra külön készült a gyülekezet.
Bátky Miklósra már lelkészként idekerülve emlékszem. Neki az aktivitását csodáltam mindig, minden tekintetben. Fizikailag, szellemileg, lelkileg is állandóan ott volt mindenütt. Mindent átlátott, toppon volt az egyházmegyei dolgokban. Nagyon sokat köszönhetünk neki, hogy a szolgálatunk kezdetén, mint esperes bátorított, segített, szolgálati helyeket előkészítette. Minden gyülekezetről, ahová csak helyettesítésként is kerültünk, pontosan tudtuk, hogy mi hogy lesz. De aki Bátky Miklós idején került ebbe a megyébe, az mind elmondhatja magáról ezt.
Azután Zsoldos Gábor torzóba maradt szolgálatát ismertem. Idejekorán távozott közülünk.
Máté Lászlót közelebbi szolgatársként ismertem. Egyházmegyei jegyzőként, főjegyzőként munkatársként, mióta Ácsra kerültünk szomszédként. Hosszú évek óta egy csapatot alkottunk Máté Lászlóval és Gyimóthy Gézával, az egyházmegyei gondnokkal az egyházmegyei látogatások alkalmával. Az azért volt jó, mert lehetett látni a lelkészi és világi elem összhangját, mert ha nem is mindig értettek mindenben egyet, de összhang volt közöttük, egy-egy gyülekezet vagy probléma felé. Gyimóthy Géza néha világinak tűnő mondatai, mellyel helyretette a dolgokat, feloldotta a feszültséget. Ezt élmény volt látni évek alatt.
Mit vennél át tőlük szívesen?
Többek között azt a légkört, amiben ők dolgoztak, és azt a légkört, ami az egyházmegyében volt és van. Ami esperes és a lelkészek között, vagy a lelkészek között, meg az egyházmegye minden szintjén volt, őszinte, kiegyensúlyozott, baráti, testvéri légkör. Ez mindennél többet ér. Egy ilyen légkörben élhet és dolgozhat az ember.
Támaszkodhatsz továbbra is az előző vezetésre, világi és lelkészi kapcsolatokra?
Igen. Jó a kapcsolat, hálás vagyok nekik. A beiktatáskor először az új vezetés köszöntötte a régit, és köszönte meg az elnökség szolgálatát. Ez nagyon fontos volt személyesen is, meg az egyházmegye részéről is. Megtörtént a hivatalátadás, nekem nagyon kényelmes volt, ahogy az elődöm összekészítette, átadta listázva, leltár szerint a számítógépen megfejelve, kijelölve a feladatokat, csoportosítva az anyagokat. Azóta is csak egy telefon és segít, ha valamit nem találok.
Hogy élted meg a beiktatásodat? Mit jelentett Neked?
Utólag úgy fogalmaztam meg, hogy nagyon régen voltam ilyen nyugodt és felszabadult bármilyen egyházi szolgálat alatt. Bennem van sokszor a drukk, és a szent izgalom. Most utólag fogalmazódott meg bennem, hogy olyan nyugalom és felszabadultság volt bennem a beiktatási ünnepség két órája alatt, amit már nagyon régen éreztem. Emberi oldala is volt, akik itt voltak, azokkal egy hullámhosszon éreztem magam, de mindenekelőtt a legfontosabb az isteni hullámhossz volt. Én így fogalmazom, hogy nagyon éreztem Isten Lelkének a jelenlétét.
Kikre számítasz, ha segítségre van szükséged?
Az első és legfontosabb az helyben kell, gyülekezeti és esperesi feladatokban. Külön esperesi segédlelkész nincs. Ezt a szolgálatot a korábbi két és fél évtized alatt megszokott munkatársam és feleségem végzi, aki eddig is beosztott lelkészként szolgált a gyülekezetben, de most több feladat jut rá. A járványhelyzet nagyon visszafogta a megszokott egyházi életet. Abból a szempontból jó, hogy szépen nyugodtan tudjuk kitapasztalni, hogy miben hogy tud segíteni. Végzi helyettem a szolgálatot itthon, amikor engem máshová szólít a kötelesség. Az egyházmegyei adminisztrációba is besegít.
Elnöktársamra, Dr. Balogh Zoltánra is mindenben számítok. A megye egyik és másik végében lakunk, azért a modern technika segítségével könnyen el tudjuk érni egymást. Illetve rajta keresztül, ezt mindig is fontosnak tartottam, és elnézést, hogy nem a lelkészeket említem először, de ha már az egyházmegyei gondnokról beszéltünk, akkor az ún. világi tisztségviselőktől és a gyülekezeti tisztségviselőktől is sokat várok. Nekem egyre inkább az a meggyőződésem, hogy talán fajsúlyosabb feladat és szolgálat vár rájuk ebben az időben, mint a lelkészekre. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor azt mondom, a lelkésznek az a dolga. Őnekik viszont azt kell megmutatni, hogy nem csak a lelkészek dolga, hanem ez egy életforma, és életvitel, hogy valaki keresztyénként él.
Mit gondolsz a gyülekezeteinkről, tagjainkról, hogy tudunk jelen lenni ebben a felzaklatott világban?
Vaknak kellene lenni, hogy ezt ne lássuk. Ez meglátszik a gyülekezeteinken, hogy azok az emberek, akik a gyülekezetekben jelen vannak, akár gyülekezeti tagként, akár tisztségviselőként, ettől a zaklatott világtól nem tudják magukat függetleníteni. Nem is biztos, hogy kell. Mégis pont ebben a világban meg tudják mutatni azokat a biztos pontokat, amelyek segítenek megmaradni és tájékozódni. Egy ilyen biztos pont a vasárnapi istentisztelet. Ezt nem kell túlragozni. Akinek az életében ez ott van — rossz szó — menetrend szerint, annak az életében ez biztos tájékozódási pont. Az, hogy a zaklatott világban az őket körülvevő munkatársak, ismerősök látnak, tapasztalnak, hallanak valamit rajtuk keresztül, az nagyon fontos. Erről jönnek is visszajelzések, mert gyülekezeti tagjaink elmesélik, hogy a munkahelyükön hogy fordulnak hozzájuk, hogy néznek rájuk. Ebben van jó és rossz is. Sokszor az jön elő, ha nem is irigykedve, de kicsit úgy néznek rájuk, mert neked van valami plusz, ami segít. Akkor lesz ez jóvá, ha nem az jön le belőle, hogy milyen nagyszerűek vagyunk, hanem ez egy szolgálati lehetőség, mondhatjuk, hiszen előtted is nyitva van.
Ilyen szempontból mondom, hogy nekünk lelkészeknek az a dolgunk, hogy ezt tegyük. A világiaknak pedig a világ minden színterén ez a lehetőségük.
Mit vársz a lelkészektől?
Ezt nehezebb megfogalmazni. A környezetünk, ha azt a szót hallja, hogy egyház, akkor mellétársítja azonnal azt a fogalmat, hogy pap. Ezt nem mindig jó szájízzel. Világidegen csodabogárnak tűnünk mi. Nem biztos, hogy kell ezen változtatnunk. Nem hiszem, hogy attól hitelesebbek, sikeresebbek, eredményesebbek lennénk, ha odaigazodnánk. A székfoglaló beszédemnek ez volt az igei vezérvonala, hogy „Ne szabjátok magatokat a világhoz”. Nem hiszem, hogy mi, lelkészek attól közelebb kerülnénk az emberekhez, ha olyan életet élünk, vagy úgy jelenítjük meg magunkat, hogy lám milyen közel vagyunk hozzátok.
Ha valaki az egyházban és egy lelkésznél keres valamit, talán pont azt keresi, ami nem olyan, mint a világban. Legyünk őszinték, nem sokban versenyezhetünk a világ kínálatával. Nem vagyunk olyan jó menedzserek, nem arra képeztek bennünket. Nem vagyunk olyan jó programszervezők. Sok mindenben alulmaradnánk, ha csak a világi szinten néznénk. Amiért éppen mégis létjogosultságunk van az emberek szemében is, az éppen az a más. Lehet, hogy szakmai szemmel nem érünk fel dolgokat a világ szintjén és szempontjából, de mégis van valami mögötte, mellette, benne, ami különössé és egyedivé teszi a lelkészi szolgálatot. Ezt minden lelkésznek tudatosan őriznie kell.
(folyt. köv.)
