Ismerjük meg

Az ünnepkör mostohagyermeke

Az egyházi év húsvéti és pünkösdi ünnepköreinek határát jelzi Jézus mennybemenetelének ünnepnapja, régies nevén áldozócsütörtök. Amolyan mostohagyermekké lett ez az ünnep, mivel egyre kevesebb helyen ünnepelnek a gyülekezetek úrvacsorás istentisztelettel ezen az ünnepnapon, mondván, hétköznap nem jönnek el az emberek. A legtöbb helyen megünneplését áttették vasárnapra, holott a pontos idejét magából a Bibliából tudjuk: „Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól.” (ApCsel 1,3) Áldozócsütörtök nem kis dologról szól, többek között azt tanúsítja, hogy van folytatás. Az ünnep tartalmáról, üzenetéről, hasznáról kérdeztem a mezőföldi lelkipásztorokat.

Számomra Jézus mennybemeneteléről az a jelenet jut eszembe az evangéliumból, amikor Jézus lelkigondozói beszélgetést folytat Péterrel, és végül megdöbbentő kijelentést tesz: „Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet!” (Lukács 22,32) Ez a párbeszéd számomra emlékeztetője annak az igazságnak, hogy Jézus mennybemenetelével az Atya jobbjára ült, hogy a Szentlélekkel együtt imádkozzon értünk, Isten gyermekeiért. Örömmel, reménnyel és bizalommal tölt el, ha arra gondolok, hogy Jézus azért halt meg, támadt fel és ment a mennybe értem, hogy én már soha ne legyek egyedül, és az Istennel való kapcsolatomban boldog legyek mindörökké már itt a földön és az üdvösségben is. Ezzel a jó hírrel erősítsétek egymást Testvérek!”
(Berze János lelkipásztor, Székesfehérvár – Budai út

Amikor Jézus mennybemeneteléről olvasunk az evangéliumok végén, azok a történetek inkább búcsúzásról beszélnek. A Jelenések 1,7 viszont érkezésről szól: „Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, még azok is, akik őt átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. Én vagyok az Alfa és az Omega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.” Búcsúzás vagy várakozás ünnepe a mennybemenetel?
Egy angyal jelent meg a tanítványoknak, akiknek a szeme elől felhő takarta el a távozó Mestert. Arra szólítja föl őket, hogy lássanak munkához. Nem a merengés az egyház feladata, hanem vissza Jeruzsálembe: kezdődjön az egyházplántálás, kezdődjék a missziói parancs végrehajtása! Ebben segített nekik a Szentlélek megújító és bátorító ereje, melyet alig 10 nap múlva már meg is tapasztaltak. Tény, hogy az üdvtörténetben, vagyis a Teremtő Isten embert kereső, embert megváltó munkájában már csak egy van hátra. Minden megtörtént már, amit a próféták jövendöltek. Már csak egy esemény van hátra: Jézus Krisztus visszajövetele.
Akkor végezzük jól a missziói parancs, a gyülekezetplántálás feladatát, ha a szolgálatunk, keresztyén életvitelünk közben fölemeljük tekintetünket és nem feledkezünk meg arról, hogy kitől kaptuk a küldetésünket: attól, aki soha nem hagyott el minket, ígérete szerint velünk van a világ végezetéig és látható módon vissza is jön a földre.
Az emberiség várakozik. Valamit vár, nagyon vár. Csak éppen nem tudja mire, kire kell várnia… Nem ismeretlen repülő tárgyakra, hanem a nagyon is ismertté vált, már itt közöttünk járt személyre, Jézus Krisztusra, Isten Fiára várakozunk. A mennybemenetel napján nem a múlt, hanem a jövő felé kell fordulnunk. Mennybemenetel ünnepén tehát nemcsak emlékezünk egy búcsúzásra, hanem erős késztetést kapunk a várakozásra. Jézus Krisztus maga is jövendöl, mikor ezt mondja: „És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Máté 24,30)
Hát nem ezt látta látomásban János Patmosz szigetén? Hát nem erről ír évszázadokkal korábban Dániel próféta? „Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt…” (Dániel 7,13) És Jézus még egyszer a főpap előtt: „Te mondtad. Sőt azt mondom nektek: mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát. amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az égnek felhőin.” (Máté 26,64) Magasból jövő mély üzenet ez! Visszajöveteléig Jézus az Atya jobbján végzi a munkáját: közbenjár, menteget és a bűneim miatti ítéletet föltartóztatja. Amikor ezt befejezte, jön vissza, hogy ítéljen élőket és holtakat. Élőket és holtakat nemcsak biológiai értelemben. Élőket, akik élnek a kegyelemmel, a fölkínált üdvösséggel és a holtakat, akik elutasították őt. Aki megölték magukban a lelket, akik a halált választották. Akik vallásukká tették, hogy nincs örök élet, csak halál van az ember élete végén. Akik megölték a tisztaságot, a szelídséget, a szeretetet és a reménységet. Akik elfordultak szelíd tekintetétől, most meglátják az ítéletre érkezőt.
Mindenki meg fogja látni Őt, aki az Alfa és az Omega. Ezt az Úr Jézus már az evangéliumokban is mondta. A görög ABC első és utolsó betűjének említése arra utal, hogy az Írás elejétől a végéig Őróla szól: aki a kezdet és a vég. Mert az Írás beteljesül. Az utolsó jelenet veszi kezdetét, mert a régiek elmúlnak… Mit tegyünk hát addig, amíg ez bekövetkezik? Kezdjünk el sírni bűneink felett bűnbánattal, tapasztaljuk meg a megbocsátást, az Ady-féle „csöndesen és váratlanul átölelt az Isten” kegyelmét, hogy akkorra már csak a viszontlátás örömkönnyei maradjanak!
(Gállné Medveczky Borbála lelkipásztor, Iszkaszentgyörgy)

Mennybemenetel ünnepe méltatlanul háttérbe szorult az elmúlt évtizedekben a gyülekezetünkben. Természetesen érthető az oka, mivel hétköznap van áldozócsütörtök. Sokan dolgoznak, és ez a nap eltér a megszokott időpontjainktól. Így az ünneplése a rá következő vasárnapra maradt. Mit jelent a számomra ez az ünnep? Nem könnyű kérdés. Olyan megfoghatatlannak éreztem, egészen addig, amíg a pandémia miatt az internet új értelmet nem nyert a közgondolkodásban. Mi történt? Mindenki arra kényszerült, hogy munkáját és kapcsolatait ezen a csatornán keresztül intézze. Lelkészként az istentiszteleteket és a bibliaórákat a gyülekezetünk facebook oldalán online, élő adásban kezdtük el közvetíteni, ami eleinte nagyon furcsa volt. Üres templomban, egy kamerához beszélni… De egyre több biztatást és visszajelzést kaptam, és megmelegedett a szívem attól, hogy nemcsak a közvetlen környezetünk, hanem határainkon túl élő testvérek is be tudtak csatlakozni a közös alkalmainkhoz, imádságainkhoz. És ekkor megértettem. Jézus azért ment a mennybe, hogy határtalanul eljuthasson mindenkihez Szentlelke és az Ige által. A munkája, ahogy nekünk is, nemhogy kevesebb lett, még több is, de hatékonyabban, szélesebb körben tudja hirdetni a kegyelmet, és a szeretetet. Nem azért ment el, mert kevésbé akar szeretni minket onnan távolról, hanem hogy még közelebbről, egészen a szívünkből, a szívünkben szólíthasson meg minket Szentlelke által.
Ez minket sem hagy tétlenkedni. Jézus, mennybemenetele előtt a tanítványaira bízza a tanítás szolgálatát: „elmenvén tegyetek tanítvánnyá minden népeket!” A minket megszólító, bennünk munkálkodó Szentlélek pedig arra késztet, hogy tanúi, bizonyságtevői, hitvallói legyünk a mennyben lévő Úrnak!
Számomra Mennybemenetel ünnepe nagyon is örömteli ünnep. Arra biztat, hogy minden búcsúzást átértékeljek annak tudatában, hogy Isten országában van viszontlátás. Jézus személyesen vár ott is ránk. Erre biztatott, amikor elment helyet készíteni a számomra.
(Sallayné Sziki Judit lelkipásztor, Bodajk)

Jézus „körútjának” egyes állomásain a „gyengébbek kedvéért” találkozunk olyan mennyei küldöttekkel – angyalokkal, akik helyre teszik, megmagyarázzák, hitelesítik az adott történést. Jézus mennybemenetele alkalmával is érkeznek a küldöttek, és a világ legtermészetesebb eseményeként erősítik meg a csodálkozó tanítvány-szemeket látva: most Jézus visszament egy időre az Atyához és majd visszajön – ahogy láttátok felmenni.
De miért ment fel? Azért, hogy küldje Szent Lelkét; hogy az Atya Istennél közbenjárjon értünk, és hogy az „Én vagyok az út…” kijelentést érteni akarók a teljes utat maguk előtt láthassák.
Miért jó ez? Mert semmi ismeretlen vagy bizonytalan nincs a jövőt illetően.
Mi akkor a mi feladatunk? A Kolossé 3,1-16 alapján az, hogy „Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel…. Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul… Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt. Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet… Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent…. És legyetek háládatosak….hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek.”
(Szabó Virág lelkipásztor, Sárszentmihály)

Jézus mennybemenetele okozza a keresztyén ember legnagyobb dilemmáját. Nem az a kérdés, hogy megtörtént – legalábbis a hívőnek-, hanem az, amiért történt. Nem könnyebb lenne ugyanis egy olyan Jézust követni, akit látunk? Tudnánk, hogy éppen hol tartózkodik, hol „rendel”! És odamennénk, zarándokolnánk, mint a belső békét kereső El Camino zarándokai. Nem csoda, hogy az első tanítványokat is lebénította, amint látták a szemük elől eltűnni az Urat. Olyannyira, hogy angyaloknak (angelos interpres) kell őket „újraéleszteni” a lecövekelt állapotból. Mert ők látásban jártak először és nem hitben. De épp ez a hívő élet nagy küzdelme! A hitben járás úgy, hogy nincs semmi szemmel látható kapaszkodó. Mert a hitet nem egy szék erős karfája erősíti, hanem az, amit az Úr hátrahagyott. És ebben van a folytatás, ha legtöbbször még oly nehéz is. Jézus nemes egyszerűséggel parancsban hátra hagyta: Én elvégeztem, most folytassátok ti! Ha Jézus testben, 3D-ben lenne itt, akkor nem lehetne ott mindenhol és mindenkivel, aki vágyik rá. Amit Jézus, amíg itt volt testben, keveseknek adhatott, gyógyulást, kegyelmet, Isten megbocsátásának örömét, azt most továbbíthatja az egyház. Lehet most bárhol és bárkivel. Benned és bennem, általad és általam. Székelyföldön van egy feszület, aminek hiányzik a korpusza. Csak egy fej van a kereszten. A test és a végtagok helyén felirat van: Ezek vagytok ti! Jézus irányítja a testet ma is. De a lába, amelynek el kell vinni az örömhírt, a keze, amely kihúz a gödörből és simogat, azok mi kell legyünk. A folytatás tőlünk függ!
„Eltűntél szemünk előtt, s mi gyászolva fordultunk vissza, hogy végül szívünkben találjunk rád.” Augustinus
(Szász Zoltán lelkipásztor, Székesfehérvár – Belváros)

Jézus mennybemenetelének ünnepe nem emelkedik ki a többi nagy ünnep közül, mégis nagyon fontos állomása Jézus életének és küldetésének. Visszatér az Atyához, visszatér a mennybe, visszatér oda, ahonnan érkezett. Elvégezte küldetését, az ember bűneiből való megváltását. Jézus feltámadása után üres a sír, és most üres lesz a föld is egy rövid időre, mert Jézus felment a mennybe. Jézus elfoglalta helyét az Atya Isten jobbján, hogy majd ismét eljöjjön az ég felhőin, az utolsó napon. Addig sem hagyott bennünket magunkra, nem maradt sokáig üres a föld, mert elküldte a Szentlelket, hogy általa velünk legyen a világ végezetéig. Megerősítő számomra az, hogy Szentlelke által velem van most is, de testileg Jézus az Atyánál van, és imádkozik értem, hogy legyen erőm a hit nemes harcát megharcolni itt, a földi életben. Imádkozik értem, és készíti a helyet számomra és mindannyiunk számára, amely csodálatos lesz. Általa nyerhetjük el az örök élet koronáját, és mehetünk a mennybe, ahol Isten asztalához ülhetünk majd nagy örömmel.
(Ujvári Sándor Csaba lelkipásztor, Sárkeresztes)

A szerző

Írások

A szó historikus és attitűd-képző értelmében is dunántúli református vagyok. Egy városi lány falusi lelkészként, aki még mindig szeret nevetni, csak egyre kevesebbszer tud. Az irónia és cinizmus elkerülése érdekében kevesebb a saját gondolat nyilvános sorjázása, helyette előtérbe kerül az interjúalanyok megszólaltatása. Interjúim történelmi lenyomatok az online időbélyeg korában, s remélem, kiderül belőlük, hogy jó dunántúli reformátusnak lenni.