Megéled

Drogozik a nagytiszteletű asszony férje

A drog, mint minden tudatmódosító készítmény, nagyon komolyan rombolja az ember testi és lelki egyensúlyát. Használata legtöbbször visszafordíthatatlan károsodással jár, ezért nem lehet félvállról venni a témát. Az ilyen fajta élvhajszásnak is lépcsőfokai vannak, mert nem egyik napról a másikra lesz valaki a szer rabja. De vannak ez ügyben ellenvélemények is.  A jelen helyzetben lépcsőzetesen alakult ki a függőség.  A 90-es évek közepén kezdődött a történet egy kis szívdobogással, pontosan szívritmus panasszal került kórházba a páciens. A siófoki kórház belgyógyász főorvosa, Tivadar doktor úr megkezdte az alapos és mindenre kiterjedő kivizsgálást, mely a detektívregényekből jól ismert keresztkérdéseken alapult.
-Iszik? 
-Nem.
-Dohányzik?
-Nem.
-Mennyi kávét fogyaszt? 
-Néha egyet, de nem minden nap.
Miközben fogta a páciens kezét és vizsgálgatta, közölte, hogy ezek a kérdések mind arra jók, hogy egy csomó vizsgálatot feleslegesen ne kelljen elvégezni. Ezzel most is egyet lehet érteni.
Mivel az ilyen jellegű kérdések nálam nem vezettek eredményre, előkerült a Jolly Joker diagnózis, a stressz. Ez esetemben is betalált, mivel éppen akkor építkeztem. Akkortájt a rendszerváltás vadkapitalizmusa dúlt, és a privatizáció bomlasztotta szét a gazdaság fundamentumait. Eleve az egészséges igazságérzet négyzetével áldott meg a Teremtő, melyből olykor szívesen vissza is adnék, hogy másnak is jusson, de ez már így marad. Nekem akkor szakadt el a cérna, mikor a nem egészen tisztességes vállalkozó másodszor is elkérte az ÁFA összegét, holott a számla szerint már elrendeztem. Tégla vagy igazságérzet – ez volt bennem dúló ütközet tárgya.  Nagy tanulság, hogy az igazságkeresésből csak eszmék lesznek, míg a téglából pedig házak. Azonban a béka lenyelése nem tesz jót a szívnek.  
Konzílium összehívása nélkül is meglett a diagnózis: kerüljem a stresszes életmódot és rendbe fogok jönni. A kórházból való elbocsátás előtt még megkérdeztem az osztályvezető főorvost, hogy hogyan lehet elkerülni a stresszt. A válasza lényegre törő és egyértelmű volt: „Én nem tudom, de ha magának meglesz a megoldás, árulja el nekem is! Innen is üzenem, még mindig nincs meg.

Az ezredforduló tájékán újabb műtétem következett, amely – így visszagondolva – elindított a lejtőn. Oldalbordám unszolására felkerestem az fül-orr-gégészetet, mert nagyon horkoltam. (Nem kellett volna!) Kettő az egyben beavatkozás történt: amíg a kislányomnak kivették a manduláját, rajtam, mint rá vigyázó személyen, ha már úgyis ott voltam, orrsövény műtétet hajtottak végre. A beavatkozás mindkét esetben jól sikerült, már ami a túlélést illeti. De igazából mindkettőnknek újrázni kellett volna. Ez az én esetemben még várat magára.
Karácsonytájt kaptam egy felső légúti fertőzést, majd az antibiotikum kúra után két hónappal még egyet. Itt jött el az a pillanat, hogy fül-orr-gégész segítségét kértem, amit egy hónap várakozás után meg is kaptam. Aztán még 3 hét várakozás a CT-re, hogy eljussunk a valós diagnózishoz.
A kontroll vizsgálaton, mikor a doktornő firtatni kezdte az előzményeket, derült fény arra, hogy bizony, bizony itt komoly függőséggel nézünk szembe. Én, mit sem sejtően bevallottam, hogy volt orrsövény műtétem, és hogy azóta sem jó az orrom. Rendszeresen használok orrsprayt + orrcseppet, hogy levegőt kapjak. Ekkor a doktornő felkiáltott: „Hiszen akkor maga drogos, mert ezekhez a szerekhez hozzá lehet ám szokni!” Mit is mondhattam ezek után? Mikor hazaértem, megosztottam az én drága feleségemmel a diagnózist, bűnbánóan bevallottam a drogozást. „Tudtam, hogy valami nincs rendben veled, de hogy drogos vagy, erre azért nem gondoltam!” – volt a támogató reakciója, és kicsit rövidebbre fogta a pórázt.  Pedig az orrcseppről és sprayről való leszokás egy kicsit talán nehezebb lesz, mint – mondjuk – a cigarettáról való leszokás volt, amiről már többször is sikeresen leszoktam. Volt, hogy csak pár évig nem gyújtottam rá, most pedig már vagy 15 éve nem szívtam el egy szálat sem. Cigaretta nélkül simán meg lehet lenni, de mi van, ha egyszerűen nem kap az ember levegőt?!

De, hogy visszatérjünk a címhez, mennyire könnyű felkelteni a figyelmet és elindítani – mondjuk – egy lejáratást, jó kis pletykát. Nem kell más, csak egy fél vagy inkább egy negyed igazság töredék, egy ismert vagy prominens személy, és már kész is van a címlapsztori. Mert ez kell a világnak!? Az az igazi hír, ha a postás harapja meg a kutyát.
Pedig már Szókratész is tanított a pletyka elleni a hármas szűrőről, amit nem ártana ma sem alkalmazni:
1, Igaz-e a hír? (hiteles-e)
2, Pozitív-e a hír? (jót állít-e)
3, Hasznos-e a hír számunkra? (szükséges-e tudni)
Mert, ha sem nem igaz, sem nem jó, és még csak nem is hasznos a nekünk célzott információ, akkor jobb ha meg sem hallgatjuk. Ha ezeket a szűrőket következetesen alkalmazzuk, rá fogunk jönni, hogy többnyire érdekvezérelt közléseket kapunk szinte mindenhonnan.
Kedves Olvasóm! Tedd a kezedet a szívedre! Ugye, Téged is megfogott a cím? Gondold végig legalább magadban, hogy mi minden jutott eszedbe, amikor elolvastad, és mire számítottál? (Várom az őszinte hozzászólásokat a megvanírva Facebook oldalán.)

A szerző

Írások

Mit is írjak magamról? Férj, apa, református... Ezek mind csak címkék és skatulyák. Hiszen minden ember "titok, idegenség, lidérces messze fény". Ha megtisztelsz és elolvasod az írásaimat, jobban megismersz általuk annál, mint amit most elmondhatok magamról. Előre is köszönöm a bizalmadat. Soli Deo Gloria.