Margó

Bizalmatlanság

Kamerával megfigyelt terület. Ez a szöveg szinte mindenhol ott van. Hallottam már olyanról is, hogy egy helyen – mivel ellopták a megfigyelő kamerát – kameramegfigyelő kamerát is üzembe állítottak. Megfigyelnek minden területet, minden mozgást, minden arra járót.
Ez a biztonság, vagyis a biztonságérzet – ahogy hivatalosan megfogalmazzák – a bizalmatlanság terméke.
Emlékszem, amikor a rendszerváltás után a résnyire kinyitott ajtóba bedugta lábát a kapitalizmus, és megjelentek az első nagy bevásárló központok, az egyik boltlánc bejáratánál figyelmeztetés volt kiírva nagy betűkkel. Ez arról adott tájékoztatást – nem ezekkel a szavakkal – hogy minden betérő kuncsaftot potenciális tolvajnak tekintenek, és ha rajtakapják, akkor a nyilvános megszégyenítéstől kezdve mindenféle inkvizíciós eljárásnak alávetik.
Bizalmatlanság. Ma már ez az elfogadott álláspont. A rajtakapást segítő kamerák mindenhol ott vannak: utcákon, tereken, parkokban, autókban. Találkoztam már erdei ösvényen is biztonsági kamerával.
Nem tagadom, tettünk ezért a bizalmatlanságért. Nemcsak tettünk, elfogadjuk, ki is nézzük, hovatovább elvárjuk egymástól. Éppen ezért ez a szakszó: biztonságérzet növelése. Nem a biztonság a lényeg, hanem az érzet. Hogy bizonyítható legyen a bizalmatlanság jogossága. Lássák, rögzítsék arra hivatottak mozgásunkat, kellhet az a felvétel a gáncsoskodók leleplezésére. Így nyugodt minden lépés. Ha figyelik.

Egy ilyen figyelmeztető tábla mellett elhaladva egy csoport tréfáskedvű egyede felemelt mutatóujjal figyelmeztette a többieket: „Vigyázzatok, mit csináltok, Isten szeme mindent lát!”
Volt idő, amikor ez a mondat nevelő célzattal hangzott a gyermekeknek– talán még ma is kibuggyan szájakon. Isten szeme mindent lát, ne rosszalkodj.
Nem tudom, hogy tényleg lát-e mindent, de szeretem azt hinni, hogy igen. Mégse gondolom úgy, hogy azonos célzattal figyelne Isten és a kamera, más okból pásztázzák a területet. Mert míg a kamerák a bizalmatlanság eszközei, addig az isteni éppen ellenkezőleg, a bizalom kinyilvánulása. Az egyik figyel rám, a másik megfigyel. Az optika a bűnt koslatja, az Úr a jót keresi bennünk. A póznákra szerelt vizslatók a hamisság büntetését szolgálják, az Isten látása az igaz erősítését. Az egyik ellenünk, míg a másik értünk figyel.

Kár ezért a kamerarendszerért. Kár, hogy eljátszottuk egymás bizalmát. Kár azért, amivé tesszük a világot magunk körül. Kár, hogy szinte csak a rosszat feltételezzük egymásról. Láthatóak ennek az eredményei. És nemcsak a kamerák felvételein. Pedig a lét alapeleme a bizalom. Nem kamerázhatunk be mindent. 

Valahogy nekem nem ad megnyugvást a kamerával megfigyelt terület. A haladó korszellem bizalmatlanságra épülő társadalmi rendszerének kétes biztonságérzetét jelképezi. A tárgyiasult létforma önközpontosult, saját magával elfogulatlan, másokkal ítélkező, önigazoló istenképüségének szüleménye. Kár, hogy okot adtunk rá.

Az Úr figyelme nem biztonságérzetet ad, az maga a biztonság. Az a bizalom, ami látja és tereli lépteinket, megóv a rossz utaktól. Másként, mint azt emberileg elgondolnánk – perlünk is vele ezért eleget – de bárhogy is gondoljuk, lépteink biztosak lehetnek az ő vezérlő figyelme alatt.
„Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst. Csalódik, aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem ment meg. De az Úr szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak. Megmenti őket a haláltól, éhínség idején is megtartja életüket.” (Zsolt 33,16-19)

Ezért (is) jobb az Isten által megfigyelt terület.