A végre mögöttünk hagyott zajos kampányidőszaknak is, de alapvetően emberlétünknek, közösségi létezésünknek is egyik kulcsszava a hatalom. Nem mindegy, hogy kinek van hatalma. Nagyon nem mindegy, hogy mekkora ez a hatalom és mire terjed ki. Nem mindegy, hogy a hatalomra célként vagy eszközként tekint birtokosa. Nem mindegy az sem, hogy a nekünk adott hatalommal hogyan élünk, avagy netán hogyan élünk vissza vele.
Csokonai veretes szavait akár a hatalomról is írhatta volna. Érdemes úgy átolvasni A Reményhez című versét, hogy a remény helyébe a hatalmat tesszük. Merthogy a hatalom is játszik a földiekkel égi tüneményként, és sokaknak a hatalom is istenségnek látszik. Aztán de gyakran rá kell jönni, hogy természete szerint mennyire csalfa, és milyen sokszor elvakít.
Uruguay 2010-2015 között hatalmat gyakorló államfőjét José Mujicát – akit honfitársai csak Pepének hívtak – kiáltották ki a világ legszerényebb államfőjének. A 77 évesen megválasztott, sok mindent megélt, börtönt is megjárt államfőt egyáltalán nem kápráztatta el a hatalom, nem költözött be az elnöki palotába, nem igényelt vadonatúj, méregdrága szolgálati gépkocsit, még a fizetését sem vette fel, mondva, hogy neki megvan mindene, ami kell. Pedig nem volt milliárdos, nem voltak gyárai vagy nagy hozammal járó befektetései. Egyszerűen zöldség és virágtermesztésből élt, és 26 éves Volkswagen bogarával járt be dolgozni. Ő mondta egyszer –szemben a közkeletű vélekedéssel-, hogy a hatalom nem változtatja meg az embert, hanem felszínre hozza a valódi énjét.
A nagyheti események, és csúcspontként Nagypéntek, Krisztus szenvedése és halála felszínre hozza az isteni és az emberi hatalom igazi természetét. Jézust utolsó pillanatig próbálják ellenfelei hergelni, kísérteni, hogy mutassa meg igazi hatalmát. Szálljon le a keresztről, mentse magát, sújtson le azokra, akik megkérdőjelezik Messiás voltát, akik szembe helyezkednek vele! Milyen hatalom az, amelyik nem mutatja meg az erejét? Milyen hatalom az, amelyik nem használja ki a végsőkig a belőle fakadó előnyöket? Milyen hatalom az, amelyik kiszolgáltatottá tesz, és nem kötelez senkit semmire? Milyen hatalom az, mely össztüzes támadás esetén sem vág vissza, akkor sem használ erőszakot, amikor már minden veszni látszik?
Akkor és ma is sokan úgy gondolják, hogy az ilyen hatalomgyakorlásnak nincs semmi értelme. Az ilyen embert nem szabad megválasztani, kinevezni vezetőnek, nem szabad követni, mert egy nagy balek, egy igazi lúzer, és előbb utóbb katasztrófába torkollik mind magára mind másokra nézve ténykedése. A hatalmat úgy kell gyakorolni, mint az a hidegfejű, nagytudású Kajafás, aki kitűnően ért akár a nevesek (lásd Nagytanács vagy Pilátus) akár a névtelenek (az átlagos jeruzsálemiek) manipulálásához, kihasználásához. Vagy úgy, mint az evangéliumban kissé teszetoszának tűnő, de valójában a római világbirodalmi gőgöt tükröző, véresen kemény Pilátus. Vagy úgy, mint Heródes, aki a fennálló hatalmi konstellációban – felismerve az erőviszonyokat – igyekszik úr lenni a maga kis szemétdombján. Az emberi hatalomgyakorlásban ezek és hasonlók a bevett módszerek.
De miért csodálkozunk. A hatalom, minél nagyobb és korlátlanabb, annál jobban előhozza az ember igazi énjét. Az igazi énről pedig kiderül, hogy gyarló, bűnös, azaz Istentől elszakadt, és Vele szembefordult. Az igazi énről kiderül, hogy nem ismer határokat önös érdekeit, kegyetlenségeit illetően. Az igazi én éppen ezért teljes mértékben rászorul az Isten irgalmazó szeretetére, a megváltásra, különben nagy szorgalmasan saját sírját ássa meg.
És mit hoz elő Jézusból a neki adatott mindenek feletti hatalom, melynek minden földi próbálkozás csak gyatra visszfénye? Jézusból a hatalom a legválságosabb pillanatokban is az istenit hozza elő. Azt a fajta hatalomgyakorlást, mely nem az önzésről, hanem az önfeláldozásról szól. Életét áldozza értünk a kereszten. Azt a fajta hatalomgyakorlást, amely a végsőkig adni, szolgálni akar, nem pedig elvenni és begyűjteni. Így menti meg még utolsó szavaival az egyik latrot, gondoskodik anyjáról és kedves tanítványáról egymásra bízva őket, így jár közben imasóhajában gyűlölőiért is. Megváltónk viselkedése azt a fajta hatalomgyakorlást mutatja, mely által nem maga akar jól járni, hanem azt szeretné, hogy a lehető legtöbben jól járjanak, megnyerjék a bűnbocsánatot, az örök életet. Azt a fajta hatalomgyakorlást, melyről kiderül, hogy szeretetében és az irgalomban nem ismer határt.
Emberlétünkből, közösségi életünkből fakadóan mindannyiunknak van kisebb vagy nagyobb hatalma. (pl. Mekkora úr tud lenni a portás vagy egy telefonközpontos, egy tanár, egy nővér stb. is egy adott pillanatban! Vagy családon belül a szülő a gyermeke vagy a gyermek a szülője, házastársak egymás felett.) Belőled mit hoz ki a hatalom? Tudsz-e szerény maradni, vagy egyre éhesebb leszel? Mindent és mindenkit fel- és kihasználsz, és még többre vágysz, mert világosan érzed, hogy egyszer úgyis vége szakad hatalmadnak? Vagy Isten megváltott gyermekeként egyre inkább előhozza belőled is a jézusi mintát?
