Ferenczi Alpár igazgató szívében Erdély összeér Dunántúllal. Matematikusnak készült, ám fizikatanár lett, és bár a reáltárgyak vizén evez, minden hobbija érzelmi töltettel bír. Gyerekként személyesen Beck Zolitól kapott kedvet a muzsikáláshoz, kamaszként megszerette a csillagászatot, majd felnőtt fejjel a fényképezést. Türelmes, higgadt ember, augusztus elsejétől ő ül a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona igazgatói székében. Ismerje meg az egykori pápai öregdiákot, aki úgy érzi, feladatra kapott elhívást!
Tulajdonképpen 2018-ban hazajöttél, amikor egykori iskolánkba, a pápai Refibe jöttél tanítani.
Ezt én is így szoktam mondani, hazajöttem, amikor visszajöttem. És itthon is érzem magam az első pillanattól fogva. Nekem az utcák és az emberek is ismerősek voltak, attól függetlenül, hogy az érettségi óta nem jártam rendszeresen Pápán.
A családod hogyan élte meg az élettér-váltást?
Nekik picit furcsa volt az új környezet, és idő kellett megszokni Pápát. A feleségem, Ági budapesti, annak idején ott ismerkedtünk meg az egyetemi gyülekezetben, és korábban Budakalászon majd Dunabogdányban éltünk. Hajna lányunk előbb szentendrei majd pápai refis lett, itt érettségizett, most pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen formatervező szakra jár.
Hazajöttél Pápára, mint iskolavárosba, de valójában honnét erednek a gyökereid?
Marosvásárhelyi vagyok, és amikor hazamegyek Vásárhelyre, ott érzem igazán otthon magam. Érdekes, hogy ott a színek, a dombok formái is mások. Városi gyerek vagyok, de nagyon sokat voltunk húgommal falun a nagyszüleinknél, a nyarakat gyakorlatilag ott töltöttük a Nyárád-mentén. Ezért tudom, mi az a kert és szőlő, hogyan és mivel művelik azokat. Ez nagyon sok előnyt ad, például a Biblia megértéséhez is.
Csibész vagy jó gyermek voltál?
Vásárhelyen csibészkedtem, aztán amikor kiköltöztünk Erdélyből Magyarországra, onnantól én jó gyerek voltam. Nekem a szülőföld elhagyása egy törés az életemben. A szüleim úgy gondolták, hogy gyermekeik jövője érdekét szolgálja, ha Magyarországon élnek. Tizenegy éves voltam, amikor Marosvásárhelyről Ajkára jöttem a szüleimmel, és valamiféle koraérés történt az életemben, aminek hatására jó gyerek lettem. De bízom benne, hogy csibész is maradtam.
Miért pont Ajkára esett a szüleid választása?
Édesapám üvegfúvó, ezért az ajkai üveggyárban tudott elhelyezkedni. Igazi, gondolkodó ezermester, aki nem csak azt csinálja, amit megtanult, ami sablonszerű. Édesanyám pedig üzemmérnökként az ajkai hőerőműnél talált munkahelyet.
Gyakran előfordul, hogy akik elköltöznek, az új lakóhelyen nem csatlakoznak a gyülekezethez. A te családodnál hogyan volt ez?
Az első perctől kezdve templomba jártunk Ajkán. Csatlakoztunk az ajkai református gyülekezethez, ami egy nagyon befogadó közösség volt Csizmadia Lajos nagytiszteletű úrral. Számomra ő egy nagy egyéniség volt. Nála konfirmáltam, de szerettem hozzá járni akár fűnyírás végett is. Vásárhelyen iskolás koromtól kezdve hittanra jártam és a szüleimmel együtt templomba mentem. A nyolcvanas évek végén a mi lakónegyedünkben is lett egy önálló református gyülekezet, és a templom építésében részt vettek a szüleim. Emlékszem, ahogy gyerekként az épülő templomban játszottunk. Az ajkai gyülekezet lelkipásztora és ifjúsági köre miatt választottam továbbtanuláskor a pápai református gimnáziumot. Mivel aktív gyülekezeti tag voltam, és Csizmadia nagytiszteletű úr pápai diákéletéből sokat hallottam, így természetesen adta magát, hogy Pápára jöjjek gimnáziumba.
Jelenleg kántorképző zajlik Pápán, és a tanóráid után, a kóruspróba előtt szakítottál időt erre a beszélgetésre. Adja magát a kérdés, a zene hogyan jött az életedbe?
Hetedik osztály végén Bella néni, az osztályfőnököm egyhetes tábort szervezett a Somlóra, és eljött a főiskolás fia a barátaival együtt, és ők zenéltek. Beck Zoliról van szó. Esténként hallgattuk őket zenélni, kipróbáltuk a gitárjaikat, és hazamenve mondtam a szüleimnek, hogy nekem kell egy gitár. Úgy jártam ki a nyolcadik osztályt, hogy suli után félóra tanulást két óra gitár követett. A gyülekezetben volt egy családi bibliakör, ahova mi is jártunk a szüleinkkel, és később egy ifjúsági csoport is alakult belőlünk, fiatalokból. Az akkori kántor is fiatal volt, nálam csak négy évvel volt idősebb, és többen is jártak vele együtt kántorképzőre. Tudták, hogy érdekel a zene, és úgy irányítgattak, hogy én is elkezdtem Pápára kántorképzőre járni 1993 nyarától. A fiú kollégiumnak már azelőtt lakója voltam, hogy elkezdtem volna a gimnáziumi tanulmányaimat. Sok huncutságot csináltunk azok között a falak között. Hát, végül is egy nagyon jó buli a kántorképző, amit megtapasztaltam diákként, majd még néhány évig visszajártam tanítani. Most pedig újra kezdtem a tanítást.
Tudsz gitározni, orgonálni, a profilképeden mégis egy szaxofonnal vagy látható.
A szentendrei énekes kolléganő, aki rézfúvós tanár, elszólta magát, hogy van neki egy szaxofonja a padláson, amit húszévesen vettek neki, de nem használja. Én pedig azt mondtam neki, ha nekem adod, megtanulok szaxofonozni. Nekem adta. Szeretek zenélni, és érdekelnek a hangszerek. Ha pedig az ember egy kis logikát is lát benne, akkor nem nehéz megtanulni. A családból jön a muzikalitás, mert a szüleim is kórustagok voltak, édesapám pedig most, nyugdíjas korában citerákat gyárt. A gimnáziumi évek alatt a pápai Refi énekkarában énekeltem, Budapestre kerülve az első dolgom volt kórust keresni, és az Erkel Ferenc Vegyeskarban kezdtem énekelni. Közel egy évtizedig jártam oda, egészen addig, amíg ki nem költöztünk Dunabogdányba. Azóta nem éneklek rendszeresen kórusban, hanem csak alkalomszerűen, és tulajdonképpen a rendszeres kóruséneklést váltotta fel a zenekarban játszás.
Fizika és környezettan tanár vagy. Mindkét tantárgy tele van gyakorlattal és tapasztalat valósággal. Mennyire gyakorlatiasak a diákok ma?
Változó. Vannak nagyon gyakorlatias diákok, és vannak, akik inkább az online térben gyakorlatiasak. Ez furcsa, de el kell fogadnunk, hogy nekik van egy másik életük, és ahhoz jól kell kapcsolódnunk. Az eszközök és a lehetőség, ami általuk körülvesz bennünket, azok önmagukban nem rosszak, meg kell tanulni jóra használni őket. Mivel a technikai változás folyamata nagyon gyors, azt nehezen követi az emberiség, benne a pedagógus társadalom is. Nincsenek erre vonatkozó szabályok, előírások, gyakorlatilag fut a világ a technológiai fejlődés után, és mindeközben nekünk használható segítséget, biztos mankót kellene nyújtani a felnövő generációnak, hogy értelmesen és lelkiismeretesen használja és fejlessze azt. A felelős szülői és pedagógusi magatartás ebben nagyon fontos. Önmagában a tiltás nem ér semmit, teljesen felesleges. Helyes értékrendszert kell adnunk a gyerekeknek.
Visszavezetett az utad Dunántúlra, amikor Szentendréről Pápára jöttél. Könnyen mondtál igent a hívásra?
Voltak időszakok, amikor csípőből mondtam rá nemet, annak ellenére, hogy kamaszkori álmom volt, hogy a pápai Refi tanára legyek. Amikor 2017 őszén Baráth Julianna igazgató megkeresett, akkor először nemet mondtam, majd sokat imádkoztam és beszélgettem, hogy hogyan döntsek. A tizenhatodik tanévem volt a Szentendrei Református Gimnáziumban, saját házat építettünk Dunabodgányban, a feleségem ott volt védőnő, beágyazottak voltunk, így nem volt könnyű meghozni azt a döntést, hogy Pápára jövök, jövünk.
A jó vezetőnek sokféle fontos tulajdonsága van a szakmai kvalitás, személyiség és lelkiség területén. Mit tartasz erősségednek?
Amióta megválasztottak igazgatónak, azóta ilyen mellbevágó kérdéseket kapok, ami nem baj, csak én eddig nem gondolkoztam ezen. (nevet) Csendes, szemlélődő, együttműködő személy vagyok. Csapatjátékos vagyok, fontos nekem az együttműködés, a célok és odavezető utak közös kitalálása, ugyanakkor a szükséges döntéseket meghozom. Önmagában egy vezető mit sem ér, ha nem tud együttműködni a vezetett csapattal.
Iskolaigazgatóként többféle csapattal van kapcsolatod, hiszen ott van a tanári kar, a diákság, a kollégiumi szervezet tagintézményei, a fenntartó egyházkerület, a helyi illetve küldő gyülekezetek. Hogyan tudsz jelen lenni ezekben a csapatokban?
Közösségek szempontjából az elmúlt öt év cifra volt, gyakorlatilag a covid kettétörte, így több esetben újraépítésre volt, van szükség. A fenntartó egyházkerület vezetése részéről azt látom, hogy egy cél érdekében küzdünk, cselekszünk, nevezetesen, hogy az iskola jól működjön. A gyülekezetekkel a kapcsolatépítés folyamatos. A Pápa környéki települések mellett évek óta van egy Balaton-felvidéki mag, egy budapesti kör, de mindig van felvidéki diákunk is, tehát sokfelé kapcsolódik az iskola.
Említetted az iskola jó működését. Ehhez nyilvánvalóan sok diák kell, akiket a jó hírnév és kínálat idevonz. Mit tud ajánlani a Pápai Református Kollégium középiskolai fokon?
Első renden azt, hogy mindenki iskolája és lelki többlettel rendelkezik, nem egy versenyistálló. Az elmúlt öt évben nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy a hírnév mögé visszaálljon a tartalom. Szeretném, ha a diákok megtalálnák azt, amiért ide jönnek. Képzéskínálatunkat nézve van kilencedikes nyelvi előképző osztályunk, általános gimnáziumunk; hatévfolyamos természettudományos képzésünk, ahol a kilencedik osztályra választhatnak, hogy matematikát vagy biológiát tanulnak emelt óraszámban; illetve van egy szakgimnáziumi osztályunk is, ahol művészeti grafikusok, festők, néptáncosok öt év alatt szerezhetnek szakmai képesítést.
Ilyen széles kínálat mellé sok-sok pedagógus szükséges.
Ötven fölötti a létszám, ha mindenkit beleszámítunk. A szakgimnáziumban speciális pénzügyi tantárgyat csak heti egy órában tanítja valaki, aztán vannak óraadóink is, de a zöme teljes állásban tanító tanár. Egyre több öregdiák tanárunk van, akik itt érettségiztek.
A modern kori öregdiákok milyen intenzitással vannak jelen az iskola életében?
Az 1991-es újraindulást követő öregdiákok most érnek abba a korba, hogy tevékenyen részt tudnak vállalni egykori alma máterük életében, és ahogy annak idején a régi öregdiákok, ők is hathatós segítséget tudnak nyújtani. Látom, hogy erre igény van az ő részükről, illetve fogadókészség a mi részünkről. Ennek következtében szerveződik egy lelkes csapat, útjára indították az alumnis hírlevelet és őszre egy találkozót szerveznek. Szeretném, ha formálisan is megalakulna egy öregdiák szövetség, és ők is jelen tudnának lenni az iskola életében. Jelentős dolog, hogy egyre több öregdiákunk gyermeke jár ide iskolába, illetve hogy van egy internetes öregdiák csoport, ami jó védőhálóként működik, mert el lehet benne mondani örömöt, bánatot, sikert és kudarcot egyaránt. Remélem, hogy a mostani refis közösség is ilyen lesz, és húsz-harminc év múlva őszintén megosztják tapasztalataikat.
Elődöd, Baráth Julianna igazgató egy Pápa Tv-s interjúban beszélt arról, hogy öt évig együttműködve munkálkodtatok a Refiért. A folytatásban mire szeretnél hangsúlyt fektetni?
A szakmai színvonal tekintetében jó irányban vagyunk, azon kell dolgoznunk, hogy megtartsuk és kiterjesszük. Számomra fontos, hogy ehhez tudjunk jó programokat kínálni a tanórán kívüli keretekben. Legyenek szakkörök, tartalmas foglalkozások, amiért szívesen vannak itt a diákok. A minőségi tanítást és a gyerekekre való odafigyelést lelki oldalról kell komolyabban megközelíteni.
A pápai Refire minden időben jellemző volt a diákok önszerveződése. Gondolom, most sincs ez másként, és továbbra is teret nyernek.
A diákönkormányzat működik, rendeztek szecskaavatót, diáknapot, farsangi bált, Jókai bált. Bízom benne, hogy a következő tanévben felpezsdülnek, mert Bajnok Attila személyében egy olyan tanár érkezik az élére, aki annak idején DÖK elnök volt itt és aktívan tevékenykedett. Nagy öröm, hogy a covid okozta legyengült állapot után az SDG Diákmozgalom helyi szervezete újraalakult, és az új Diákotthonunkban saját termet is biztosítunk nekik. Vezetője Tatai Márta teológus. Nagy áldás nekünk, hogy a teológia itt van a tér másik oldalán, mert vannak osztályteológusaink, ami szintén egy diákok közötti együttműködést, önszerveződést eredményez.
Elkészült az új Diákotthon, ami közvetlenül a gimnázium és konviktus épülete mellé épült, tulajdonképpen ősztől el sem kell hagyni az épületekkel körbevett telket egy itt lakó pápai refisnek. Nem szűkíti be ez a diákok életterét? Most az egykori kamasz refis hangja szól ki belőlem: esélyük sincs vacsoraidőben csavarogni!
Őszintén szólva, nagyon vicces, amikor volt refis szülők, akik leírják a Reflixbe (szerkesztői megjegyzés: öregdiákok fb csoportjának visszaemlékező napi sorozata), hogy annak idején milyen csínyeket csináltak, most verik az asztalt, hogy miért nincs fegyelem itt. (nevet) Mondom nekik, a gyerekeink diákként ugyanazt csinálják, mint amit annak idején mi. Mindemellett szem előtt kell tartani, hogy a Diákotthon egy darázsfészekké válhat az iskolában. Ezért különösen fontos, hogy szerves része legyen az intézménynek. Ha megnézzük a klasszikus református kollégiumokat, akkor azt látjuk, hogy a szálláshely mindig az épületegyüttes része volt. Ez mostantól Pápán is így lesz. Ennek az iskola oldaláról sok előnye van, például hogy biztosan átmennek vacsorázni, illetve kisebb a csavargás veszélye.
Milyen érzés, hogy gyakorlatilag a volt osztályfőnököd és tanáraid igazgatója leszel?
Az elmúlt öt évben volt időnk ehhez hozzászokni. Nem voltam nekik főnökük, csak egy kolléga voltam, aki az ő iskolai életüket szervező többlet feladatot kapta igazgatóhelyettesként. Szerintem jól vettük az akadályt, és mindenkivel jól tudtunk kommunikálni. Örülnek, hogy itt vagyok, és örülnek, hogy az igazgatói poszton fognak látni. Engem a hatékony kommunikáció foglalkoztat, mert szeretném azt elérni, hogy ne sikkadjanak el információk, megfelelő súllyal és szinten beszéljünk meg dolgokat. Láttam egy szisztémát Szentendrén, egy szisztémát Pápán, és a kettőt szeretném összedolgozni.
Vezetői programod a 2Móz 33,15-tel kezdődik, ami úgy hangzik, „Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket!” Ez a vezérigéje az életednek is?
Az életutamhoz „Az Úr csodásan működik” kezdetű ének illik leginkább. Erdélyben sokat énekeltük, most már az itteni énekeskönyvünkben is benne van, és amikor Pápára jöttünk, akkor különösen fontossá vált az a versszaka, ami úgy kezdődik, hogy „Bölcs terveit megérleli, / Rügyet fakaszt az ág. / S bár mit sem ígér bimbaja, / Pompás lesz a virág…” Ahogy említettem, középiskolás koromban pápai refis tanár szerettem volna lenni, komolyan készültem ide vissza. Mégpedig matematika tanárnak. De nem az lettem, és a hármas matek érettségim miatt akkor nagyon el voltam keseredve, de aztán rájöttem, hogy az én vérmérsékletemhez nem való a matematikatanítás, sokkal inkább illik hozzám a fizikatanítás, amit nagyon megszerettem az egyetemen. A szakpárom, a környezettan pedig a habitusomnak megfelelő, mert abban mindenből van egy pici. Pici földrajz, pici ásványtan, pici biológia. Szóval megértettem és elfogadtam, hogy nem lettem Pápán refis matematika tanár, hanem Szentendrén az új refi fizika tanára vagyok. Amikor Baráth Julika Pápára hívott, akkor bennem nem a nosztalgia, a régi vágy beteljesítésének elérése vált egyre erősebbé, hanem az iskoláért való tenni akarás. Nem érzelmi alapon döntöttem Pápa mellett, noha ésszerű indokot ma sem tudok mondani arra, hogy miért jöttem el Szentendréről. (nevet) Egyre világosabb volt számunkra, hogy feladatra kaptam elhívást, ezért hoztuk meg feleségemmel együtt azt a döntést együtt, hogy Pápára jövünk. Nekem a család nagyon fontos, mert az ő támogatásuk nélkül – és ez igaz feleségemre, lányomra, szüleimre és testvéremre is – nagyon nehéz lépni, boldogulni.
Presbiterválasztás évében különösen adja magát a kérdés: ha most még nem is vagy presbiter, a következő ciklusra vállalsz tisztséget a gyülekezetben?
Nemrég jelezték felém, hogy szeretnének beszélni velem, és én éles logikával kikövetkeztettem, hogy milyen kérdésre kell majd válaszolnom. Úgy érzem, hogy a pápai gyülekezetnek tagjaivá váltunk feleségemmel együtt. Jártunk Alfa-kurzusra, majd Útra kelők kurzusra, és a csapattal együtt maradva gyülekezeti kiscsoporttá váltunk Bárka csoport néven. Sokrétű és minden korosztályt felölelő gyülekezeti munka zajlik itt, én pedig nyitott vagyok részt venni benne presbiterként is. Úgy gondolom, hogy a gyülekezeti életem erősíti az egyházi iskolai életet, de az egyházi iskola nem veheti át a gyülekezet szerepét sem tanár, sem diák esetében.
Vezetőként nap-nap után döntést kell majd hoznod. Ezt előkészítendő, egy kis bemelegítő játékra hívlak most beszélgetésünk zárásaként. Tíz választási lehetőséget kínálok, te pedig kedved szerint választhatsz közülük. Elfogadod?
Szívesen játszom!
Kána vagy Kapernaum? Kapernaum.
Dallam vagy ritmus? Ritmus.
Veret vagy zsinór? Zsinór.
Betánia vagy Betfagé? Betánia.
Kint vagy bent? Bent.
Humor vagy képzelet? Képzelet.
25 vagy 42? 90! Vagy inkább legyen a 47-es, mert az volt az első zsoltár, amit a nagyapámtól tanultam.
Póker vagy bróker? Egyik sem. (nevet)
Értés vagy védés? Védés.
Fügefa vagy eperfa? Mindkettő, mert gyerekkorom óta nagyon szeretem mindkettő gyümölcsét.
Köszönöm a beszélgetést, és kívánom, hogy az Úr továbbra is csodásan működjön az életedben, hogy azoknak a közösségeknek, amelyekben szolgálatot szán neked, építő jelenléttel lehess ott!
