Megszólal

Szombat rejtett feszültsége

Köztes idő. Egy rövidke nap, mely elválasztja a bűntörténetet az üdvtörténettől. Nagypénteken gyász, húsvét hajnalban öröm, nagyszombaton csönd. A feloldhatatlan feszültség csöndje. A kereszt alatt megrendült szemtanú csöndje, de egyúttal beteljesülését váró csönd. Várja a lelkünk az urat, mint az őrizők a reggelt.

Nagyszombat izgatott, feszült csöndjében telik az életünk. Megváltottként már nem méltó hozzánk a gyász, a visszatérő Jézus előtt nem méltó hozzánk az ünneplés. Már igen és még nem. Már van győzelmünk és örömünk, megváltásunk, de nem, még nem lett teljessé és nyilvánossá az egész világ számára. Micsoda furcsa helyzet!

Tele vagyunk feloldhatatlan problémákkal és feszültségekkel. Mondjuk, hogy szeretnék minél olcsóbban minél jobb kávét inni, de közben a kávé drágul, az ültetvény – részben pont az én fogyasztásom miatti termelési módok miatt – pusztul, így egyre drágábban fogok egyre rosszabb kávét kapni. Vagy hogy szeretek utazni és autentikus gyönyörű tájakat látni, de minél többen akarunk így tenni, annál kevésbé autentikus és annál szemetesebb, turistakommersz tájakat látok. Vagy önállóak is akarunk lenni, függetlenek, és összeolvadni is a másikkal, közösségben lenni. A végső ilyen pedig hogy élni akarunk, de meg fogunk halni. Feloldhatatlan problémák. És azok az időtálló párkapcsolatok, vagy épp tartalmas életek, akik ezekkel a megoldhatatlan problémákkal együtt tudnak élni. Nem letagadni őket, nem is egyik vagy másik irányba eldönteni valami talmi önigazolással a kérdést, hanem aktívan, figyelemmel velük maradni. Nagyszombat egy ilyen feloldhatatlan, feszült idő.

De sok bús keresztényt látni, akik a nagypénteki dráma rettenetével, bűntudatával, és a gyász fázisaival élnek: tagadás, düh, beletörődés, depressszió… És de sok, aki pedig e világon már mint győztes akar járni, fél méterrel minden és mindenki felett, örömmámorban, mintha a bűn már abszolút nem határozná meg az ember és a nemzetek életét. Egyfajta tudatmódosítóként élve a megváltottsággal. Nagyszombatot élni nem könnyű. Benne a váradalom feszültségében, végeláthatatlan jegyességben élni nem könnyű. Legalább annyira gyászos, mint örömös, de leginkább figyelmes. Nyitott szemmel, füllel, lélekkel csüng a híreken, várja az Urat. Nagyszombatban benne van minden, amitől a teológia és a hitgyakorlás nehéz. És minden, amiért mégis érdemes mindez.