Ismerjük meg

Nyitás május 4-én – a Pannonia Reformata Múzeum várja a gyülekezeteket

A Pannonia Reformata Múzeumban a zárva tartás ideje alatt sok fontos dologgal foglalkoztak a munkatársak. Elkezdték többek között rendszerezni az intézmény birtokában levő hatalmas anyagot, digitalizáltak, módszertani feladatlapokon dolgoztak, tananyagfejlesztéssel foglalkoztak, ugyanakkor már nagyon várták, hogy személyesen is találkozhassanak a látogatókkal.

Hori titkai – az óegyiptomi koporsó és múmia gyűjtemény világviszonylatban is kuriózumnak számító látnivaló

A pápai Ótemplomban és a hozzá kapcsolódó térben látható két állandó kiállítás, a Hajlék az örökkévalóságban és a Hori titkai új elemekkel gazdagodott, megjelentek kapcsolódó kiadványok, foglalkoztató füzetek, mondta Halászné Kapcsándi Szilvia múzeumvezető. Az időszaki tárlat egyelőre várat magára, azt majd akkor szervezik, ha már többen látogathatják a múzeumot. Ez konkrétan Lőrincz Zoltán „Miatyánk a kortárs magyar festészetben” címet viselő kiállítását jelenti, melyet elhalasztottak a jövő évi REND idejére. Heteken belül elkészül az audioguide is az idegen nyelvű tárlatvezetéshez, tehát majd külföldi vendégek sem maradnak információk nélkül. A múzeum a  gyülekezetek körében is rendkívül népszerű, kedvelt kirándulási célpont, remélhetőleg így lesz ez a jövőben is.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy családbarát elemekkel gazdagodott a múzeum – hangsúlyozta Halászné Kapcsándi Szilvia -, a kiállítóterekben kreatív sarkokat alakítottunk ki a kicsiknek, hogy a szülők is nyugodtan végignézhessék a tárlatot. Elkészült egy baba-mama helyiség, ahol szoptatni is tudnak az édesanyák, s amihez melegítőkonyha is tartozik. A füves területen korlátokat szereltünk fel, hogy még biztonságosabb legyen a játékra hívogató hátsó rész.  Ezt a május végére tervezett gyereknapi programunkon fel is avatjuk, ha a szabályozások lehetővé teszik – tette hozzá mosolyogva.

Halászné Kapcsándi Szilvia múzeumvezető

Azt viszont már nem kérdés, hogy életbe lépnek a védettségi igazolványhoz kötött enyhítő intézkedések, így a 2020 novemberében bezárt szabadidős létesítményeket védettségi igazolvánnyal újra lehet látogatni a 4 milliós beoltottságot követően. A Pannonia Reformata Múzeum május 4-én nyit az előírások betartása mellett, tehát kérni fogják a védettségi igazolványt. A múzeum munkatársai közül már mindenki megkapta az oltást.

Nyári táborokat is szervez a múzeum, s ezeknél mindig szem előtt tartják, hogy évről évre megújult tematikával várják a gyerekeket, akik közül sokan visszatérő résztvevők. Az idei három turnusra is már jócskán vannak jelentkezők. Ebben az évben az egyik héten egy budapesti művészeti oktató, Szabó-Nyulász Melinda tart a gyerekeknek kreatív foglalkozásokat, a másik két turnus a Pannonia Reformata két állandó kiállítására épül, azokat dolgozza fel.

Hajlék az örökkévalóságban

Halászné Kapcsándi Szilvia elmondta, hogy az elmúlt egy esztendő egyik fontos tanulsága volt, hogy alkalmazkodni kell a változásokhoz. Igyekeztek kihozni a legjobbat az adott helyzetből, s ez ezután sem lesz másként. A bizonytalanság miatt egyelőre nagyszabású rendezvényeket nem terveznek, de természetesen gondolkodnak azon, hogy milyen kulturális csemegékkel örvendeztessék meg a törzsközönséget. Az Emlékhelyek Napját június 20-án megtartják, s szeretnék, ha az Orgonák éjszakáján a tavalyihoz hasonló, hangulatos programot tudnának szervezni. A távolabbi tervek pedig az előírások tükrében alakulnak, alkalmazkodva a lehetőségekhez.

A múzemvezető hozzátette: – Bízunk abban, hogy hamarosan ismét lehetőség nyílik az egyéni látogatásokon túl a gyülekezeti, illetve csortos kirándulások megszervezésére is, és egyre több látogatót köszönthetünk a Pannonia Reformata falai között. A nyitás alkalmából választott bibliai alapigénk: “Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dícsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!” (Zsolt 100,4)

A Pannonia Reformata Múzeum május 4-én nyit az előírások betartása mellett