BlogHittem, azért szóltam

Már több a gyakorló muszlim, mint a gyakorló katolikus Franciaországban. Meglepődjünk? Nem lepődünk meg

Csak a vak nem látta, hogy ez előbb-utóbb be fog következni. De lesz ez még rosszabb is. Nem kell társadalomtudósnak lenni annak megjóslásához, hogy muszlimok millióinak beáramlása Európába az amúgy is gyenge lábakon álló nyugati kereszténység további gyengüléséhez fog vezetni. S lám, a francia állami statisztikai hivatal – mint ezt a Mandinertől megtudtuk – húsvétkor közölte az adatot, hogy Franciaországban már több a gyakorló muszlim, mint a gyakorló katolikus.

De ez csak a kezdet. Minden jel arra mutat, hogy Európa vallási térképén az iszlám átveszi a vezető szerepet. Ennek két alapvető oka van. A Pew Research előrejelzése szerint a muszlim lakosság száma drámaian nőni fog, a 2016-os 25 770 000 főről 2050-re nagy intenzitású migráció esetén eléri a 75 550 000 főt. A másik pedig az, hogy az iszlám nem a kereszténység. A kereszténység az iszlámhoz képest egy ijedt kis nyuszika, még ha húsvéti is. Az a feltételezés, hogy az iszlám Európában majd ugyanazt az utat járja be, mint a kereszténység, vagyis elveszti államalkotó szerepét, az iszlám teljes félreértésén alapul. De ezen, mondjuk, nem kell csodálkozni, hiszen az európai liberális elit soha nem értette meg azt, ami hozzá képest más. Inkább azt kell feltételezni, hogy az iszlám, a kereszténységtől eltérően, nem fog idomulni, s vele nem lehet megcsinálni azt, amit a kereszténységgel igen.

Nem véletlen hát, hogy Éric Zemmour a fenti adat kapcsán civilizációs fordulópontról beszél. Vége a keresztény civilizációnak, s kezdődik valami más. A kérdés nyilván az, hogy a liberális európai elit és a bevándorló muszlimok között meddig tartható fenn érdekazonosság, s mikor fog kiderülni, hogy az alapvetően konzervatív iszlám és a szélsőséges progresszió ideológiája közötti elvi szakadék áthidalhatatlan. Megnézném én, az iszlám mikor fog beállni az LMBTQ-ideológia mögé. Sohasem.

Viszont Zemmourhoz annyit, hogy a fordulópont szerintem nem most következett be, hanem akkor, amikor a bevándorláspárti döntéshozók fejében eldőlt, hogy jó üzlet az európai keresztény civilizáció feladása a muszlim bevándorlókért cserébe. Ez már a civilizációs önvédelmi reflex teljes hiánya, ami abból fakadt, hogy a liberális elit nem ismerte fel a kereszténység történelmi szerepét Európa identitásának megőrzésében.

Az, hogy ma Franciaországban több a gyakorló muszlim, mint a gyakorló katolikus, azt jelzi, hogy Európa belépett a teljes identitásvesztés korszakába.

(Fotó: Levi Meir Clancy, Unsplash.)

A szerző

Írások

A ma „baloldalinak” és „liberálisnak” nevezett eszmék elleni, nyíltan keresztény-konzervatív közéleti írásaim a reposzt.hu archívumában és ezen az oldalon a Hittem, azért szóltam c. blogban, néha a Facebookon olvashatók. Református lelkész vagyok, egyházi tisztségeim az illetékes felületeken könnyen megtalálhatók.