Megéled

Oppenheimer atomjaira hullott világa

Több, mint egy éve hallunk napi híreket a szomszédos Ukrajnában folyó háborúról. Arról, hogy ez milyen hatással van ránk, az Európai Unióra, a gazdaságra, gyakorlatilag az egész világra. Több, mint egy éve érzékeli több ember semmi kis életének jelentéktelenségét, ha politikai érdekekről, hatalomról, világuralomról van szó. Valóban több, mert már jó ideje benne élünk ebben a bizonytalanságban, ha volt egyáltalán ezen a világon olyan, hogy biztonság és béke

Legyen béke! Várjuk, kérjük, kiáltjuk mindenféle fórumon, de csak nincs béke. Ne gyilkolják egymást fegyverrel az emberek! Közben pedig soha nem látott pénzeket zsebelnek be fegyvergyártó cégek. Miért akarnák, hogy vége legyen? Ha minden ország növeli a hadászatra fordított összeget, miért állna le bárki is a fegyverkereskedéssel? Ha nő a kereslet, márpedig nő, egyre szélesebb lesz a kínálat is.

Legyen szabadság! Vagyis, inkább mindenki szabadon kövesse azt, amit a világuralomra törő diktál. Meghagyja azt az érzetet, hogy te dönthetsz. A telefonodat is ujjlenyomattal zárolhatod, de mindhiába, ha közben „mindenedet” odaadod egy cicás videóért. Szabadon döntöttél arról, hogy egy algoritmus meghatározza a helyadataidat, hallja, lássa szokásaidat, aztán ajánlja azokat a tartalmakat, amikkel „valóban” szabadon érezheted magad a világfaluban.

Ha valaki erre azt mondja, milyen kiábrándító a világ, amiben élünk, akkor nem neki való Christopher Nolan új filmje, az Oppenheimer. Személy szerint már nagyon vártam a film megjelenését. Zseniális alkotónak tartom Nolant, aki nem csupán elnagyolt jellemekkel, egyszemélyes amerikai szuperhőssel és lehetetlennek tűnő feladatok megoldásával akar elkápráztatni. Az embert és az ember világát látjuk a maga árnyalt valóságában ebben ez egészen hosszú, háromórás filmben. Rengeteg kérdést hagyott bennem. Tudom, sokan pont a valóság elől akarnak elmenekülni kicsit, amikor mozizásra adják pénztárcájukat, de számomra egészen bámulatos ennek a filmnek az időzítése. Háború van a szomszédban, világuralmi kísérletekről hallunk és az atombomba bevetésének évfordulója is közeleg. Nolan amúgy is jól játszik az idővel – aki ismeri a filmjeit, tudja miről beszélek – ám olyan időkben látni, mikor taktikai atom bevetéséről hallunk híreket, hidegrázós élmény.

Mit láttam? Az embert és léte mélységét. Mert az ember örül, amikor a másik nemzet fejére ledobhatja az atomot. Micsoda téboly! Elveheti egy fiatal jövőjét, a legkisebb gyermek lélegzetét is. Örül, ha a nép, melynek drukkol, megsemmisít több ezer katonát és civilt. A másik fele meg annak örül, ha az ellenség visszavág, bele sem gondolva, hogy mit jelent mindez a gyakorlatban. Ki vagy te ember? Jöttél rombolónak, átkozott anyaszomorítónak? Ki vagy, ki szobád árnyékából gyűlölsz és halálba kívánsz ugyanolyan életeket, mint te magad vagy?

Nem akarok spoilerezni, nem is érdemes. Annál inkább fontosabbnak tartom párbeszédet kezdeményezni és jövőképet formálni a legkisebb közösségekben is azokról a témákról, amelyek felmerülnek a film kapcsán. Ilyen például a tudással/tudománnyal való visszaélés. Az etikailag megkérdőjelezhető kísérletek bármi áron való finanszírozása. A politika-tudomány-egyház kapcsolata, ami talán a létező legérzékenyebb téma mai napig. Az ember eszközzé válása. Bámulatos látni, hogy mindegy, hogy valaki mekkora koponya, a ranglétra melyik fokán áll, amíg bizonyos érdekek megvalósulását előmozdítja, teljes mellszélességgel támogatják, majd, amint hangosabb a kelleténél, vagy nincs már rá szükség, minden eszközzel igyekeznek ellehetetleníteni. Sajnos sikerrel meg is teszik. De talán a legnagyobb kérdés, miért támogatjuk a háborúkat?

Persze, mondhatjuk, kicsik vagyunk mi ehhez. Ennél jóval nagyobb halak játsszák a partit. Mit tehetnénk mi, átlagemberek, átlagos élettel, kis pénzzel? Nagyon fontos dolgot tehetünk. Nevelhetjük fiataljainkat úgy, hogy ezek a kérdések is érdekeljék őket, és ne lehessen elterelni holmi vicces videóáradattal a figyelmüket. Olyan értéket adhatunk át, mely minden időben érvényes. És igen, a keresztyén értékek időtlenek, mert az örökkévalóságba hívnak. Mert az ember méltósága, szabadsága nem csak üres lufi. A megbocsátás, kegyelem, irgalom pedig nem csupán töltelékszavak egy kegyes szövegben. Ha mégis ilyennek látod, ne ítélkezz! Kezdd el mindezeket gyakorolni! Teljesen más lesz az élet!

Kegyetlen a világ? A gyermeked milyennek lát? Kit másol?

A szerző

Írások

Kislánykènt a járdán sètálva gyakran ütköztem neki lámpaoszlopnak, annyira el voltam foglalva a világ működèsènek megèrtèsèvel. Kerestem a Teremtőt, a cèlt ès az èrtelmet minden mozdulatban. Ma már óvatosabban közlekedem, de a cèl mèg mindig ugyanaz. Haladni az Ő kegyelmèről a teljesség felè úgy, hogy lelkèszkènt egyre inkább èrzem a felelőssègèt szavaimnak ès tetteimnek.