Az mondják, nagyon szegény az, aki már ígérni sem tud. Nos, mi keresztények meg kifejezetten Isten ígéreteire alapozzuk a jövőnket. Egy olyan fakkot tettünk meg a rulettkeréken, ami mások szemében nincs is, vagy kisebb, rosszabb esélyekkel indul, netán egyenesen képzeletbelinek mondják.
Bolondság ugye azoknak, akik…
Viszont nekünk is szükségünk van némi bizonyságra időnként, mint Gedeonnak a gyapjára. És ezt rendszerint egymástól kapjuk meg. Hogy lám, a gyülekezetembe más értékes, értelmes ember is jár, nem lehet azért akkora tévedés, haszontalan vagy hiábavalóság ez az egész. Vagy találkozunk egy friss megtérővel, és ráeszmélünk, igen, nagyon hasonló módon jutottunk mi is hitre, de jó a közös tapasztalat. Azonban az egyház rengeteg belső öröme, haszna, közösségi élete és istentisztelete ugyanúgy, mint a pedagógusok teljesítménye, vagy a szociális program eredménye – nehezen mérhető. Persze mindenre ki lehet erőszakolni mondvacsinált változókat, de erre bizony már az áll, amit Churchill mondott: Annak a statisztikának hiszek, amit én magam hamisítottam.
Kifelé viszont a számok, tények, mérhető dolgok beszélnek. A népszámlálás előtt fogyatékossággal élő barátaim próbálták népszerűsíteni a cenzust, mert egy nyamvadt rámpát is csak akkor kérvényezhetnek, ha tudják valamilyen objektív, általában adatos tényezővel bizonyítani, hogy szükség van rá. Nem beszélve a pályázatokról, támogatásokról, forrásokról.
Az idei népszámlálás számai lassan készülnek. Azt már tudjuk, hogy merre mennyien laknak, nyár közepére pedig talán azt is, hányan mit vallanak. De ami most nagyon szöget ütött a fejembe, az Vukovich Gabriellának az a mondata, hogy ezen túl már nem lesz többé a mostanihoz hasonló népszámlálás, csak állami adatbázisok alapján fognak dolgozni. Amivel egy a gond: a nemzetiségre, egészségi állapotra és fogyatékosságra, valamint a hitre nincs állami adathalmaz.
Mi alapján fogjuk tíz év múlva azt állítani, hogy itt és itt új gyülekezetet kell plántálni, vagy ott és amott értelme lenne óvodát, iskolát építenünk? Persze, ahogy mondja Vukovich Gabriella, ezekre a klasszikus módon továbbra is rá lehet kérdezni, de ki fog arra erőforrást, időt, pénzt áldozni?
Az elmúlt három év alapján mondjuk teljesen sci-fi tízéves távlatokban gondolkodni, akkorákat fordul a világ, vagy épp az országon belüli migráció hónapról hónapra is. De azt hiszem, az egyháznak össze kell fognia azokkal a civilekkel, akik szintén érintettek, hogy továbbra is – akár sűrűbb mintavételekkel is – mérhetővé tegye magát. Mert ha már csak számadat szintjén sem leszünk ott a legfontosabb asztalok papírjain, akkor tényleg eljött az, hogy szégyen és hálószobatitokba való a hitvallás és a meggyőződés, nem pedig közéletet, kultúrát és tudományt formáló erő.
