Megértettük

Miami Boys Choir a TikTok-on – Jeruzsálem újra beköszön

Mai világunk egy bizonyos szemszögből nézve valami egészen más, mint bármi, amit megélhettünk, belaktunk a 20. században. Fizikai, politikai és szellemi értelemben is. A technikai fejlődés már követhetetlen gyorsaságú, s míg a harmincasok és az afölötti generációk is járják a maguk radikálisan új útjait, még ők sem képesek el sem képzelni igazából a legújabb nemzedék világát.
A tizen- és huszonévesekre gondolok, akiknek a Facebook, Twitter már a nagymamák terepe, túl lassú, túl kevés az impulzus. Ez már a TikTok világa. Öt perc, vagy annál is kevesebb. Ennyit tudok figyelni, átérezni, „végiggondolni”, ennyi érdekel. Lájk vagy nemlájk és aztán pörgetek tovább. Néha azt gondolom, sokuknak édesmindegy, hol, melyik országban laknak, milyen valós világ veszi körbe őket, nem számít. Az agyukat már régen más hangolja…
Ugyan mit jelenthet egy régmúltba vesző világ kereteket és meghatározottságot adó, elkötelezettséget és engedelmességet váró, egészen másfajta identitásra hívó Istene? Jézus még hagyján, ő a szeretet maga, és ezalatt lehet – saját értelmezésként – bármit is érteni. De az Ószövetség törvényadó, kiválasztó és elvető, kegyelmes és megítélő Istene már kit érdekel? A zsidó-keresztény értékrend, az azzal azonosulás és annak Urához – a teremtő, életadó és az egész életünket magának akaró Istenhez – való idomulás már kinek kell?
Ezért „vicces” (tragikomikus inkább), amikor ez a „szépújvilág” valami olyasmit kap fel, amiről maga sem tudja, mit jelent, milyen üzenetet hordoz igazából. Kicsit ilyen volt, amiről tavaly májusban írtam, és valami ilyesmi bukkant fel most is. A múlt héten rekordnézettséget hozott a TikTok-on egy 2007-es videó, amelyen fiatal zsidó fiúk énekelnek és táncolnak.
Több millióan lájkolják és osztják, ezt a valaki által megtalált és megosztott, aztán felkapott videórészletet. Mert milyen jó a zenéje, milyen aranyosak ezek a tini fiúk. A fiúk, akik azóta már a húszas éveik végén járnak és maguk sem értik az immár tizenöt éves előadásuk hirtelen népszerűségét. Egy akkor zsidó orthodox popot játszó-éneklő csapat, akik már rég nincsenek együtt.
És most a progresszív nyugat mainstream világa ezerrel hallgatja, nézi és osztja a 125. zsoltár 2. versét: „Jeruzsálemet hegyek fogják körül, népét pedig az ÚR karolja át most és mindörökké.” Erős a gyanúm, hogy úgy, hogy nem igazán tudják, miről szól az egész.
Mindegy. Megnézem, meghallgatom, mosolygom. Legalább a gyerekeimnek elmondom, hogy miről szól a szöveg. Nincsenek illúzióim: a TikTok-on minden csoda három napig vagy maximum egy hétig tart – eltűnik ez is hamar. De valahogy jól esik átélni és tudni, hogy az Úr (azt hiszem néha játszásiból) időnként áttör a szekularizált hipermodern világ falán, mint egy öreg profi hekker, és bemosolyog ránk.
És így is üzen. Járvány, háború, energiaválság… történelem… a mi kis világunk… Már összehánytuk-mocskoltuk-mérgeztük a „játszószobánkat”, Édesatya már rég ki van tiltva, aztcsinálunkamitakarunk, de Ő mégis néha bemosolyog ránk: Gyermekeim, én amúgy itt vagyok ám, és csak úgy kisujjal kezelem, amivel annyira nagyra vagytok…
… és végtelenül szomorúan nézem a magányotokat.

A szerző

Írások

Református lelkipásztor, teológus. Lelkigondozó. Lelkészfeleség. Édesanya. Alföldi lány voltam, akit Isten kunsági szelei átfújtak a Dunán, és végül itt lettem azzá, aki vagyok. Először a somogyi vizek és erdők mentén, most pedig már régóta a Balaton partján. Szisztematikus gondolkodás, pontos fogalmak, de empátia és költészet egyformán fontosak nekem. Talán segítenek meglátni, igazán látni és láttatni...