Pátkai Ádám Sándor régésszel, a Laczkó Dezső Múzeum tudományos titkárával beszélgettem, aki szállásterület-váltással került a Kisalföldről a Bakonyba. Kedves, közvetlen, szakmájáért rajongó, életvidám és lelkes fiatalember, aki kellően merész kutatási témával és céltudatossággal rendelkezik. Szó esett lelkészgyerek-létről, ásatás vezetésről, pályaelhagyás mai valóságáról, Johanna névről, tejhordásról és énekkarról. Bátorítom az olvasót, ismerje meg az egykori pápai refist, aki a mihályházi templomban szaladgált, este pedig a gyülekezeti irattárban tért nyugovóra, hogy magába szívva a hitet, bátran foglalkozzon egy katolikus egyetemen a középkori református templomépítészettel doktori disszertációjában!
Kicsoda Pátkai Ádám Sándor?
Tősgyökeres református családból származom. Nem klasszikus lelkészcsalád a miénk, mert nem öröklődött palást nemzedékről-nemzedékre, viszont minden generációban voltak presbiterek és gondnokok a felmenőim között. Édesapám mihályházi lelkipásztor, nagyapám adászteveli gondnok volt, nagynéném a pápai Refi igazgatóhelyettese. Mindhármunknak, azaz apának, bátyámnak és nekem is fontos volt, hogy megismerjük a múltunkat, ezért gyülekezetről-gyülekezetre jártunk anyakönyvekből kikutatni a családfánkat. Először apa bogarászta, aztán mindkettőnket megfertőzött vele. Az 1700-as évekig bizonyos, hogy Pápa környéki falvakban éltek és gazdálkodtak az őseim. Én az identitásomat e köré tudom felfűzni. Az őseim nagyon fontosak, személy szerint az én életemben legmeghatározóbbak a nagyszüleim voltak, mind apai, mind anyai oldalon. Sajnos már csak az apai nagyanyám él, de hála Istennek, mind a négyőjüket jól ismertem. Végig kísérték a gyermekkoromat, a serdülésemet, és csak az elmúlt években mentek el közülünk. Általuk kaptam egy klasszikus református hitben járó családmodellt és megismerhettem egy klasszikus gazdálkodó paraszti családmodellt is. Az idő haladtával pedig egyre jobban érzem, hogy bennem ez a kettő ötvöződik.
Milyen volt lelkészcsaládban felnőni?
A lelkipásztor családja egy nagyon más világ. Különböző korú lelkészgyerekekkel beszélgettem már erről, és mindenki ugyanezt tapasztalta. Tőlünk elvárt evidencia a szolgálat. Amikor feleségemmel Szentgálra költöztünk, és bemutatkoztam a lelkipásztornak, ő is azt mondta: a lelkészgyerek szolgálatra született. Ez tényleg így van, mert ha tetszik, ha nem, minden feladatba belevonják gyerekkorától kezdve a lelkész gyerekét. Már a nevelésünk is úgy történik, hogy példát adjon a környezetünknek. Mivel én vagyok a harmadik gyermek, így az én születésemre már puhult a rendszer. (nevet) A gyülekezeti életben részt vettünk, és sok gyereket vonzottunk a templomkertbe. Például kilencévesen focizni hívtam a barátaimat, akiknek hamarosan édesapám nyári tábort tartott. Évek múltával a bátyám tábori segítő volt édesapánk mellett, aztán én is belenőttem a szerepbe. Tizennyolc éves korom után még presbiteri gyűlésre is behívtak az idősebb presbiterek, aztán egy ciklust szolgáltam is velük együtt a gyülekezetben. Egyetem elvégzése után, amikor elkerültem otthonról, a mihályházi parókiáról, már nem vállaltam tovább a presbiteri feladatokat. Addig azonban szervezések, konferenciák, honlapszerkesztés, temetési éneklés, kétkezi munkák, szóval bármi jutott rám, igyekezettel helyt álltam. Mi, lelkészgyerekek tényleg otthonunkként tekintünk a templomra, mert oda járunk porszívózni, rohangálunk fel-le karzatra és szószékre, sőt a harangokig ismerjük az épületet.
A Pápai Református Kollégium Gimnáziumára hogyan emlékszel vissza?
Kovács Klára osztályába jártam, bejárós voltam, és 2012-ben érettségiztem. Mi még szombaton is jártunk iskolába, de amikor tizenegyedikes lettem, eltörölték a hatnapos tanítási hetet. Aztán művészeti oktatás is indult, az épület egyre többet változott, most meg még új diákszállót is építenek, úgyhogy mondtam is keresztanyámnak, ez már nem az én iskolám. (nevet) Ez nem leminősítés részemről, csak annyi, hogy a változások miatt eltévedek a Refiben. Bemegyek a főbejáraton, és nem fogad az ELŐRE felirat a járólapon, helyette fényes gránitlap – hol vagyok, hova tartok… (nevet) Nyilván bőven itt volt már az ideje a változtatásnak, és egyre szebb az épület, ahova szerettem járni.
Édesapád megosztotta közöttetek a nevét, így kapta másodnévként bátyád a Gyula, te pedig a Sándor nevet. Szép gesztus, egyféle örökül hagyás. Megfordult a fejetekben, hogy követitek édesapátok hivatását?
A bátyám és nővérem esetében is felmerült, de végül egyikünk sem ment teológiára. Úgy éreztem, nálam volt a legesélyesebb, hogy lelkész leszek, de végül a régészet ejtett rabul. (nevet) Így sem kerültem messze az egyháztól, mert a református templomok történetét kezdtem el kutatni. Egyébként a Refiben, Torma Ákos tanár úr töri fakultációján dőlt el, hogy régész leszek. Éjjel-nappal törit tanultam. Ha azt mondta, hogy a kilencedikes tankönyvből írunk, én még a tizedikest is élvezettel elolvastam hozzá. A másik „fertőzést” pedig az jelentette, hogy a gyülekezeti irattár az én szobámban volt – vagy lehet, hogy én laktam a gyülekezet irattárában-, a lényeg, hogy ott kedvemre olvashattam, kutakodhattam. Szinte azokon az iratokon tanultam meg olvasni, aminek köszönhetően a XVIII. századi kézírást gond nélkül olvastam középiskolásként. Amikor pedig megtudtam, hogy ez egy szakma, akkor rájöttem, hogy én valami ilyesmit szeretnék csinálni.
Hangsúlyoztad a református identitásod fontosságát, ehhez képest a római katolikus Pázmányon végezted a régész szakot.
Sőt, a feleségem római katolikus, és a doktorimat középkori templomépítészetből írom. (nevet) Ezek azonban nem identitást formáló tényezők, hanem sokkal inkább az identitásom miatti nyitottság, türelmes tolerancia és elfogadás jelei. Pázmányra a bátyám kapcsán kerültem, aki ott végezte a jogot, és szólt, hogy ott is indul régész szak. Korábban Szegedre készültem, de amikor elhívott a bátyám Piliscsabára, beleszerettem a kampuszba, és sehova máshova nem is jelentkeztem. Egy teljesen újonnan induló szakra vettek fel, ahol két tanár volt. Viszont arra büszke vagyok, hogy egy szemesztert sem csúsztam, és pontosan befejeztem az egyetemi képzést. Harminckettőből négyen vettük át 2017-ben így a diplománkat. Nagyon szerettem az egyetemi éveket, szerettem tanulni és ásatásokra járni. Mindig itthoni ásatásokra jártam, mert a magyar középkorral kívántam foglalkozni. A középkori kutatás kapcsán voltam Erasmus+ ösztöndíjjal az Egyesült Királyságban, a Cardiff-i Egyetemen volt szerencsém egy szemeszter eltölteni (Cardiff University School of History, Archaeology and Religion)
Az egyetemi évek alatt kristályosodott ki, hogy pontosan mivel szeretnél foglalkozni?
Esélye sem volt korábban kialakulni egy elképzelésnek, mert én úgy kezdtem el az egyetemet, hogy előtte nem jártam ásatáson. Pedig, amikor ballagtam a Refiből, akkor volt Pápán a Fő téri ásatás, én azonban azon túl, hogy kíváncsiskodtam, többre nem jutottam akkor. Az egyetemi évek alatt azonban egyfolytában jártam ásatásokra. Az érdeklődési körömön belül a BA szakdolgozatom témáját javasolták, viszont az MA szakdolgozatom témáját már én vittem: A reformáció hatása a középkori templomépítészetre. Ezt hallva közölték, hogy régészetileg ilyen téma nincs. Én pedig igyekeztem bebizonyítani, hogy van ilyen. A doktori dolgozatomban ezt a témát mélyítem el a Dunántúli Református Egyházkerület templomai vonatkozásában. Mára a Balaton-felvidék templomairól, mint például Zánka, Monoszló, Sóly is van térátrendezési-régészeti anyagom. Érdekes, hogy a határterületi módszertan miatt a régészek között gyakran egyháztörténésznek néznek.
Ha őszinték vagyunk, akkor minden szakmának van árnyoldala. Régészként mit sorolsz oda?
Jogszabályi háttér, örökségvédelmi kitételek, adminisztráció – nagyjából azok a dolgok, amik nem a tudományos, szellemi oldalához tartoznak. De ez is vele jár, figyelembe kell venni és meg kell csinálni. Az egyetem a tudományos életre felkészít, de a gyakorlati életet a munkahelyi valóságban ismered meg. Sajnos a régészek pályán eltöltött átlag ideje csak tíz év, és utána sokaknál pályaelhagyás következik. Az óriási fluktuáció hátterében valószínűleg leginkább a bürokrácia következtében fellépő kisajtoltság áll, amihez még a túl nagy felelősség és az alulfizetettség is hozzájárul. Én hat éve vagyok a pályán, elvileg nincs már sok hátra. (nevet)
Ez kemény, főleg, hogy még Kinizsit is meg kell találnod ennyi idő alatt! (nevetés) Úgy tudom, az a nagy álmod, hogy megtalálod Kinizsi Pált. Csak tudod, mit nem értek, hogy akkor gyerekkorunktól kezdve mit mutogatnak a nagyvázsonyi erdőben lévő pálos kolostor templomában Kinizsi sírjaként?
Mi Kinizsi maradványait szeretnénk megtalálni, de elsőrenden a temető szisztematikus feltárását kívánom elvégezni, hogy minél több középkori adathoz jussak. Kinizsi Pál Vázsony uraként a kolostort imádság helyének és temetkezési helyéül megalapította, és ott 1494-ben el is temették. Özvegye, Magyar Benigna második férjét is ott temették el, tehát a családi temetkezési helyre került Horváth Márk is. Ám 1552-ben Veszprém eleste után felrobbantották a kolostort, és megsemmisült a sírhely. A helyi legenda és többek között dr. Kandikó Csanád barátom kitartó kutatásai alapján, egyéb írásos említések szerint a sírokat feltörték, a csontokat kiszórták, de az új birtokos család, a Zichy újra temettette a maradványokat jeltelen sírba a Szent István templomnál, ami a település másik oldalán (a mai benzinkúttal szemben) van. Tehát Kinizsi sírhelye, amit a kolostornál látunk, nem azonos a sírjával, ahol a csontjai vannak. Azt a sírt arról ismernénk meg, hogy a csontok összekeverve egy osszáriumba, magyarul sírgödörbe/sírkamrába lettek betéve. Tehát nem anatómiai rendben lévő sír lesz az övé, övék. Ha az antropológiai vizsgálat esélyesnek találja, akkor C14-es szénizotóp vizsgálattal elvégezhető a kormeghatározás, sőt Kinizsinek a Báthory-vonalon, Horváth Márknak dalmáciai területről lehet DNS egyezést kimutatni, ha egyszer eljutunk odáig. Egyébként nem véletlen, hogy a Szent István templomhoz temették el másod ízben Kinizsit, amit nagy valószínűséggel az esküvőjére építtetett át, ugyanis az építés éve megegyezik a házasságkötésének valószínűsített évével. Szinte látom magam előtt, ahogy Benigna megnézi a várkápolnát, majd a kolostori templomot, és végül kijelenti, hogy neki nem lesz ott az esküvője; mire Kinizsi annyit mond, nem gond, új templomot építtetek. Neki tényleg nem jelentett ez problémát, mert komoly katonai karriert futott be.
Komolyra fordítva a szót: hogyan lettél a nagyvázsonyi ásatás vezető régésze?
Anno hirtelen szakadt a nyakamba a nagyvázsonyi ásatásvezetés feladata. 2017. november 1-vel kerültem a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba, ahol egészen hamar kiderült, hogy én ásom a nagyvázsonyi várat, mert az elődöm elmegy az ELTÉ-re tanítani. Egyfelől ez egy nagyon jó ugródeszka volt nekem, másfelől a hatalmas felelősséget megspékelte szakmai tapasztalatom hiánya. Azt szoktam mondani, hogy engem nem a mélyvízbe dobtak be úszni, hanem a cápák közé. Nyilván nem akartam beletörni, ezért beletanultam. Meg is győztem magam huszonöt évesen, hogy menni fog, hiszen ennyi idősen Mátyás király már tíz éve uralkodott, és utólag igazolódott, hogy jól is csinálta. A cápás vízből kimásztam, nem nyelt el. (nevet) Sok olyan dolog volt, amit az egyetemen nem tanítottak, de meg kellett oldanom. Például költségvetés tervezése és tartása, az emberekkel való bánásmód, ami abból a szempontból éles, hogy a lapátosok nem egyetemet végzett szakemberek, hanem sok esetben alkoholista, börtönviselt, nehéz esetek.
Valószínűleg naiv elgondolásnak fogod nyilvánítani, amit a régészek munkájáról gondolok, de azért bátorkodom megkérdezni. Úgy vélem, vannak ásatásra alkalmas hónapok, illetve ásatásra alkalmatlan hónapok. Az egyik időszakban kutatsz, a másikban adminisztrálsz?
Elvileg szép is lenne így, de a valóság ma már nem ez. A tervásatásokat valóban jó időben végezzük, viszont egy beruházás bármit felülírhat. Például most készül a Győr-Pápa gyorsforgalmi út, ami kapcsán végig biztosítottuk a régészeti megfigyelést, ez azt jelenti, hogy ha földmunkát végeztek, akkor nekünk jelen kellett lenni és ha valami előkerült, azt fel kellett tárnunk. Így például 2019. december 23-án, szakadó hóesésben még nyomvonalon ástunk Győrffy-Villám Zsombor kollégámmal Pápa határában. Ezt megelőzően egy X-XI. századi falu került elő, megtaláltuk árkok, karámok, veremházak objektumait és leletanyagát. Valószínűleg a kalandozásokat is megjárt „honfoglalók” településéről beszélünk, mert találtunk itáliai pénzérmét és nyílhegyet is.
Ha Veszprém vármegyében templommal kapcsolatos dolog van, akkor téged hívnak?
Nagy eséllyel én megyek. Nemcsak ásatás esetén, hanem előadást is szívesen tartok, például lelkészértekezleten, hogy informálva felhívjam a figyelmet. Nekem fontos, hogy a funkcionáló templomainkhoz szakszerűen álljanak hozzá a lelkipásztorok. Tudják, hogy mi miért került oda, ahol van, mit miért nem helyezünk át máshova, vagy ha nem felújítunk, hanem újat készíttetünk, akkor a régiből juttassunk a Dunántúli Református Egyházkerület Gyűjteményeinek, hogy megmentsünk belőle valamit.
Olyan szenvedéllyel beszélsz a szakterületedről, hogy adja magát a kérdés: álmodban is ásatásokra jársz?
Már nem. A tanulmányaim és szakmai pályám elején még volt rá példa. Egyetlen dolog maradt meg a kezdő korszakból, mégpedig az a szent bocsánatkérés, amikor a koponya szemgödrét tisztítom, és belegondolok, hogy egykor élő személy volt, és a teremtett világot szemlélte. Nem félek a csontoktól. A csontok beszélnek, információt adnak nekem.
Ki a példaképed, akire felnézel, akiből erőt merítesz?
Két ember jut eszembe kapásból. Az egyik a témavezetőm, Végh András, aki végigjárta a ranglétrát, és régészből múzeumigazgató lett, mellette ötgyermekes családapa és úgy tudom, evangélikus énekkarban énekel. Látom rajta, hogy egy boldog ember. A másik pedig Takács Miklós, akivel gyakran napi kapcsolatban vagyok, akár szűken szakmai kérdéseim vannak, akár az élet adta problémáit is meg tudom beszélni. Nagyon jó dolog, ha az embernek ilyen tanárai vannak!
A feleségedet hol ismerted meg?
Piliscsabán, az egyetemen, ahol az utolsó évben költöztem a Iosephinum kollégiumba. Ő pedig ott lakott tanárszakosként, és énekelt a lánykórusban, ami vegyeskarrá alakult többek között az én megjelenésem okán. Ott ismerkedtünk meg, és 2019-ben házasodtunk össze. Először Veszprémben laktunk, majd saját házat Szentgálon vettünk. Egy szép, nagy kúria-szerű épület, aminek a szabadkéményes konyhája megmaradt. Ági azóta is mondja, hogy biztos benne, hogy amiatt vettük meg. Én nem vitatkozom, inkább a felújításra összpontosítok, hogy lépésről-lépésre haladjunk. (nevet)
A kislányotok honnét kapta a nevét?
Fogalmam sincs, hogy hol hallottam először, de mindkettőnknek nagyon tetszett gyerekkorunk óta a Johanna név. Van ehhez egy kedves történetem is. Elmondtam az anyai nagymamámnak a titkomat, hogy ha lesz egy kislányom, akkor Johannának fogják hívni. Mire azt mondta: Fiam, én is elmondok neked valamit, erről a névről mindig egy nagy, fekete sírkő jut eszembe, mert a görzsönyi temetőbe belépve Győrffy Johanna hatalmas obeliszkje látható egyből. Na, akkor mitévők legyünk? Ez a fejtörés sajnos a lányom születésekor már nem volt aktuális, mert az Úr magához szólította nagyanyámat az esküvőnk utáni évben.
Bekapcsolódtál a szentgáli gyülekezet életébe?
Járok templomba, illetve énekelek az énekkarban, aminek csütörtökönként van a próbája. Nagyon jó érzés olyan közösségbe tartozni, ahol a réges-régi történeteket is hallgathatom. Az idén van presbiteri tisztújítás, aminek kapcsán teljesen nyitott vagyok, és ha a gyülekezet úgy érzi, készséggel kiveszem a részemet a presbiteri szolgálatból is.
Azt mondtad, hogy benned ötvöződik a hitben járó és gazdálkodó családmodell. Ezért költöztél falura?
Túlzás lenne azt állítani, hogy igen, de mocorog bennem a falusi élet ilyetén megélése. Egyelőre álomszerű, de remélem, hogy a házfelújítást követően megvalósul valamiféle gazdálkodás. Jelenleg a hétfő esti tejért járás a szabadidőm, amikor egy pohár bor mellett elbeszélgetünk a szentgáliakkal.
Gondolom, kisgyermekes apukaként részed van játékban. Arra kérlek, hogy egy villámkérdés-felelet játékot játssz velem!
Örömmel.
Ecset vagy spakli? Spakli.
Pilis vagy Bakony? Bakony.
Jerikó várfala vagy Damaszkusz várfala? Jerikó.
Tervezés vagy összegzés? Mind a kettőt szeretem, mert a víziók közel állnak hozzám, de az eredményeket is szeretem szintézisbe hozni.
Kemence vagy kandalló? Kemence.
Ezsdrás vagy Nehémiás? Ezsdrás.
Pelenkázó asztal vagy etetőszék? Etetőszék.
Zsoltárok vagy példabeszédek? Zsoltárok.
László vagy IV. Béla? Jó, ez jó kérdés! IV. Béla.
Apszis vagy cinterem? Apszis.
Köszönöm a beszélgetést, és kívánom, hogy találd meg Kinizsi csontjait, add tovább a Pátkai nevet, és maradjon meg a vidámságod!
