Szolgálatról, munkatársakról, családról, gyülekezetről: Gerecsei Zsolt esperessel készült beszélgetésünk folytatása következik.
Kákicsi Kiss Géza, ormánsági lelkész azt írta, hogy Isten nem eredményeket vár tőlem, hanem hűséget. A hűség jutalma a még több munka. Az egyház misszió. Gondolsz az eredményekre?
Nehéz egyházilag eredményekről és számokról beszélni. Ha megnézzük statisztikailag az adatainkat, akkor nagyon sokszor elszontyolodhatnánk, de a meglévő adatok mögött mégis eredmények vannak, közösségek, alkalmak, találkozások, igehirdetések, imádságok, magunkra találások, elcsendesedések, sorsok és életek.
Ma, most az is eredmény, ha valami nem tűnik el és nem szűnik meg. Új dolgokat létrehozni óriási eredmény, de megtartani ugyanolyan eredmény.
Van ma egy ideológiaakarat, de talán mindig is volt, hogy karaktergyilkosságot kövessenek el az egyházon. Csöndes nyugat-európai tapasztalat, hogy ott, ahol az egyház megpróbálta azt adni, amit a világ kért tőle, ott azt érte el, hogy még nagyobbat rúgtak bele. Épp az tűnt el belőle, amit a világban máshol nem lehet megtalálni.
Eddigi szolgálatod alatt volt-e bármilyen visszajelzésed arról, hogy nem volt hiábavaló az, amit csináltál?
Szabad erről beszélni, ettől élővé válik az igehirdetés is. Az előző szolgálati helyemről említek egyet. A gondnoktársam a templomfelújítás alatt betegedett meg és ment el úgy, hogy a már felújított templomot nem láthatta. Viszont az utolsó erejével is ott dolgozott. Később tudtam meg a feleségétől és egy asszony imacsoporttól, ahová a felesége is járt, és azoktól akik meglátogatták, hogy az utolsó szavaival is azt a feladatot bízta rájuk, hogy vigyázzatok a gyülekezetre és a tiszteletes úrra. Olyan megdöbbentő volt számomra, hogy akkor fontos az, amit képviselek. Igazi gondnok volt, gondja volt a saját haláltusájában is.
Milyen kapcsolatot képzelsz el a lelkészekkel, munkatársaiddal?
Nagy élményem volt az a két kirándulás, amit a reformáció évében tettünk. Szeretném, ha ezeknek lenne folytatása. Nem külföldi útra gondolok. Ezekben az igazi élmény nem biztos, hogy az volt, hogy eljutottam Genfbe, hanem hogy átéltük közel egy héten keresztül, éjjel nappal egy buszban, együtt reagálva, együtt látva azt, ami körülvett bennünket. Azóta is tervezgetem, hiszen ezt ugyanígy belföldön is, rövidebb távon, akár rövidebb időben is meg lehet tenni. Tudom, hogy egy tanév során, hittanos időben napokra eltűnni otthonról mindig problémás. Egy lelkészértekezletet összehozni is.
A hivatalos találkozásunkon túl is legyenek alkalmaink. Jó tapasztalatom volt a kiskör. A Héthatár, tatai kiskör nagyon élt. Azt jelentette, hogy azok a lelkészek, akik a szolgálati területükön nagyjából együtt vannak, egymás mellett, azok plusz minősített alkalmakon is találkoztak. Most ezek a körök csipkerózsika álmukat alusszák.
Benne van a terveim között a párnapos kirándulás, találkozó is, ahol kicsit ki is kapcsolódunk, felszabadulunk, és nem úgy vagyunk jelen, mint az értekezleten. Nem ér utol az otthon gondja, és azok között élem meg, akiknek ugyanez a tapasztalata.
Az utóbbi években nagyon jó volt látni, hogy pl. reformációkor összeugrott egy kis lelkészi közösség, akiket megérintett a dolog, és együtt szervezték a közös alkalmakat.
Pontos és precíz embernek ismerünk. Ezt a munkád során tudod kamatoztatni? Szükség van rá?
Fontos. Az első hónapok után az a meglátásom, hogy az esperes mellé nem biztos, hogy segédlelkész kell, hanem titkárnő. Annyira megváltoztak a dolgok, feladatok az utóbbi időben. Mások számára láthatatlan, ám mindenkit érintő adminisztratív feladat. Ami azt jelenti, hogy folyamatosan papírok jönnek, papírok születnek, ott kell ülni a gép előtt. Posta, bank – mindennapos dolog. Ez az esperesi szolgálat sokak számára ismeretlen része. Néha van olyan érzése az embernek, hogy azt gondolják, az egyházi tisztségviselők dolga csak abból áll — akár esperes, akár püspök —, hogy ha valahol ünnepség van, akkor megjelenik, prédikál egyet, és még külön meg is köszönik neki. De ez csak a jutalom és a jéghegy csúcsa. Az összes többi egy nagyon szigorú, több felől egyházi felsőbbség, kerület, zsinat, bizonyos szinten állami, vagy megyei, önkormányzati részről számon kért adminisztratív feladat is.
Természetesen van egy másik számonkérés is. A gyülekezetek és a lelkészek felől jön, hogy az ő feladataik, dolgaik, gondjaik, kéréseik megfelelő mederben legyenek, kézben legyenek, és valaki intézze. Olykor ez hamis elvárás, mert hallottam, amikor egy gyülekezetben megkérdezték az esperest, hogy mi a terve az egyházmegyének a gyülekezettel. Akkor nem én voltam az esperes, könnyen hallgattam. Most biztosan visszakérdeznék már, ha a gyülekezetnek saját magával nincs terve, akkor nagyon nehéz kívülről bármit is tervezni vele. Manapság kicsit eluralkodott, hogy mindig mástól várjuk a megoldást. Egy esperes, egy püspök sem tud megoldani egy olyan problémát, amit a gyülekezet nem vállal fel.
Szereted a régiségeket, irattárat, könyvtárat, egyháztörténetet. Szívügyed. Esperesként lesz rá időd, vagy éppen azért, mert esperes vagy többet tudsz tenni ezen a téren is?
Szívügynek megmarad, valamilyen szinten meg fog jelenni ünnepségeken, évfordulókon. Hogy nyomtatásban is — az kérdés. Egyszer kérdezték tőlem, mert látták, hogy foglalkozom egyháztörténettel, helytörténettel, szó szerint régi tárgyak gyűjtésével, hogy miért nem tanítok. Miért nem szerzek valamilyen fokozatot. Ezt jó néhány évtizeddel ezelőtt megfogalmaztam magamban, hogy vagy lelkipásztor leszek, vagy tanár. De vagy-vagy. Ma nem lehet a kettőt úgy együtt csinálni, hogy az ember mind a kettőben nyugodt lelkiismerettel ott legyen. Innentől megvolt a helye a szívszerelemnek. Amikor belefért csináltam, de megmaradt az első, hogy lelkipásztor vagyok, pont. Ami belefér, az belefér, ami nem, az nem az én dolgom.
Tudjuk, hogy szívesen segítesz gyülekezetek történetének kutatásában és írásában is.
Érdekel. Szívesen csinálom. Nekem kikapcsolódás. Soha nem azért csinálom, mert valamiért kell. Elsősorban nem is történelemként nézek rá, hanem pont úgy, mint a bibliai történetekre. Nekem azt mutatja meg, hogy egy adott korban, egy adott közösség hogyan hallotta meg, hogyan tartotta meg, vagy hogy nem tartotta meg az Isten szavát, hogyan élte meg a hitét, hogyan bukott, hogyan állt föl. Ez mindig változik minden korban. Az egyháztörténet soha nem azt jelentette, hogy visszanézünk a múltba, hanem mindig azt jelentette, hogy a változó időkben mindig jöttek-mentek a helyzetek, és abba mindig meg kellett találni, ami éppen most járható. A bibliai történetek is ezt mutatják, hogy egy adott korban, adott helyzetben hogyan hallották meg Isten szavát, és hogyan találták meg az útjukat.
Mióta esperes vagy, kerültél-e fajsúlyos döntéshelyzetbe?
Hirtelen és fajsúlyos döntéseket nem kellett hozni még. Olyan volt, hogy rövid határidővel el kellett végezni egy feladatot. Főleg adminisztratív, és ha tetszik, ha nem, ennek most kell nekiállni. Ehhez hozzátartozik, hogy az egyházmegyénkben viszonylagos csend és nyugalom van. Ami jön és élessé válik, az soha nem berobban. Itt kapcsolok vissza, hogy az a légkör, ami kialakult, hogy sok mindenről nem az első hivatalos levélből értesül az ember, hanem egy telefonbeszélgetésből, találkozásból. Elejtett gondolatok miatt már nem derült égből villámcsapásként jelenik meg.
Egy időszakra vagy megválasztva, persze van lehetőség több ciklusra is. Lehet tervezni ezt az időszakot, hogy mit szeretnél elérni?
Nagy vonalakban lehet. Részletekben nem. Állandó gondolkodást igényelnek a gyülekezetek, csoportok, körök. Valamelyik kolléga bejelenti, hogy x idő múlva nyugdíjba megy. Olyan helyen van, ahol nem arról van szó, hogy egy gyülekezet keres lelkészt, hanem van egy kis gyülekezeti bokor, amit ő gondoz. Ezt meg kell oldani. Jár az ember agya, hogy meg kell változtatni ezt a struktúrát, vagy erre a struktúrára kell valakit keresni. Ha hozzányúlunk, akkor mit borít – nyerünk vele, vagy veszítünk. Ezeken nem egyedül gondolkodom, hiszen az egyházmegyei tanácsban ez állandó beszédtéma. Nagyvonalakban kell tervezni. A konkrét helyzetek egy adott pillanatban kívánják a megoldást.
De ilyen tervem, hogy a ciklus végére minden templomot felújítunk, ilyen nincs. Van egy szint, ami már nem az ember elképzelése és akarata.
A magánéletedben milyen változásokat hoz az esperesség?
A gyerekek úgy nőttek föl, hogy ketten a feleségemmel végezzük a gyülekezeti munkát. Abba szocializálódtak, hogy vannak időszakok, amikor kevésbé vagyunk itthon, vagy itthon vagyunk, de nem velük. Ez sokszor könnyebbség volt, hogy nem kellett aggódni, hogy mi van velük, mert itthon voltunk mi is, csak mondjuk kint az irodában. Felnőttek, és a kisiskolás odafigyelésből kevesebbet igényelnek már maguk is. Nem mondom, hogy nyugodt vagyok, de azt látom, mindegyik a maga helyén, a maga iskolájában feltalálta magát, megtalálta a rendet. Jönnek most is, ha segíteni kell, akár tanulásban, akár logisztikában, eljuttatni, hazahozni. Szerencsére a nagylányunknak már van jogosítványa, tehermentesít egy kicsit ebbe. Abba is beleszoktak, hogy néha segíteni is kell nekik. Nem csak elviselni, hogy mi nem velük foglalkozunk, hanem amivel foglalkozunk, abba besegítsenek. Ezt itt a gyülekezetben megszokták, hogy néha ki kell rakni a templompadokra az énekek szövegét, vagy hitvallás szöveget. Segíteni kell néha székeket rakodni. Ebben nőttek fel. Persze mindig van, amit már szívesebben csinálnának, de hálás vagyok, mert számíthatunk rájuk.
Az külön öröm, hogy együtt tudjuk megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyek kicsit kikapcsolnak, pihentetnek. Bár már nagyok, de a családi nyaralásra azért mindenki eljön. A feleségemmel eleve úgy tervezzük. Ugyanaz nyugtat meg, tölt fel bennünket. Néha egy-egy nehezebb nap után este csak beülünk az autóba és megyünk egy kört. Megbeszéljük azt, amire napközben nem volt idő. Kicsit nézzük a természetet, a tájat, megállunk, leülünk egy kicsit valahol. Nyilván ez változik. Több idő lesz az, amit nem fogok itthon tölteni.
Mit mutatnál meg, hova engednél bepillantást, ha azt kérdezem, hogy hol vagy a legboldogabb?
Jól érzem magam a gyülekezetben. Különösen az a jó, hogy mindig vannak emberek különböző feladatokra. Nem azt jelenti, hogy megy minden, mint a karikacsapás, viszont annak örülök, hogy amikor vannak különböző gyülekezeti alkalmak, nem istentiszteleti alkalmak, akkor vannak olyanok, akik megértik ennek a lényegét, hogy ez nem egy plusz program. Nekem nagyon jó, hogy vannak gyülekezeti dolgok, amikről vasárnap az istentisztelet után a gondnokokkal beszélgetünk, és csak annyit mondanak, hogy csak tudj róla, ezt meg ezt megcsináltuk, ez meg ez megtörtént. Nem feltétlenül kell, hogy minden az én kezemben legyen. Elvárják persze, hogy tudjak róla és örüljek neki, megköszönjem. Örülök, és meg is köszönöm. Van egy aktív mag, közösség, aki nem csak kötelességből vállalja a dolgokat, hanem csinálja, az nekem nagyon sokat jelent.
Szívesen megmutatnám a templomudvarunkat is a felújított gyülekezeti ház mellett. Ez egy nagy öröm, nem csak nekem, hanem az egész gyülekezetnek. A templomudvarban állt a régi iskola, amit annak idején annak rendje és módja szerint államosítottak, és annak rendje és módja szerint olyan állapotban kaptuk vissza, ahogy. Régi vágyunk volt. A településnek hét és fél ezer lakosa van, ez a pályázatok szempontjából volt probléma addig, amíg a vidéki pályázatok ötezer lakosig terjedtek ki. Így sok mindenből kimaradtunk. Viszont 2019-ben sikerült pályázatból felújítani ezt az épületet, vele együtt a templomudvart is rendezni, ami magán hordozta még a szocreál iskolaudvar lelkületét, hangulatát. Most az egész fizikailag szép és inspiráló térré változott. Amit már nem csak mi gyülekezetként, hanem más is észrevett, és látnak benne fantáziát. Tárgyi megjelölése annak, hogy végre van egy szépen rendezett kis otthonunk, ahol jól érezzük magunkat.
A felállás most az, hogy én kérdezlek és te válaszolsz. De biztos van olyan dolog, amire nem kérdeztem rá, de szívesen elmondanád.
A székfoglalóban is elmondtam, hogy itt Ácson furcsa helyzet ez az esperesség, nekem vadonatúj, hiszen először csinálok ilyet. A gyülekezet viszont a története során megszokhatta, hogy itt többször volt esperes lelkész. A gyülekezetből az idők során nagyon sokan indultak lelkészi szolgálatba. Vasárnaponként, amikor a templomból kijövünk, három templomajtóból egy helyen folyik össze a gyülekezet. Ott szoktam megállni kézfogásra, elköszönésre, pár szavas beszélgetésre. Ez csak nemrégen tudatosult bennem, hogy ez éppen az a hely, ahol a hátam mögött ott van a lelkészeknek az emlékoszlopa, rajta nemcsak gyülekezeti lelkészként, hanem esperesként is az elődök nevei.
Ha már az egyháztörténeti szenvedélyről volt szó, akkor mindig próbálok magamnak egy kis lelki üzenetet is megfogalmazni, hogy amit én végzek lelkészként, esperesként, azt oda kell tenni az elé a mérce mellé, amit mutat az elődök névsora. Akik között gályarab is volt. Odáig ment a dolog, hogy az ő szolgálatáért azt is kellett vállalni. Ez inspirál és felmentő is, egy kicsit mindig megnyugszom, hogy nem kell mindent hat év alatt elvégezni. Lám, előttem évszázadok alatt mennyien voltak, akik valamit hozzátettek. Most, hogy ide eljutottam, az éppen azoknak köszönhető, akik az évszázadok során a magukét mindig hozzátették.
Az élő gyülekezet egyik ismertetőjegye, hogy szolgálókat ad az egyháznak, lelkipásztorokat, diakónusokat, presbitereket. Már ideje lenne ismét, hogy Ácsról újra valaki kifejezetten egyházi szolgálatba lépjen. Volt egy olyan időszak, amikor rövid időn belül sokan mentek. Esperest is adott Ács egy másik egyházmegyébe, Lentulai Attilát. Ő most minden vasárnap itt orgonál a templomba az istentiszteleteken. Hazajött, és van valami, ami lelkileg ide köti. Azt is megmondta, hogy addig fog hazajárni, amíg jó prédikációkat hall. Azt is jelenti, hogy a lelkészi szolgálata és esperesi szolgálata után nyugalomba vonulva még mindig megtalálja azt a lehetőséget, azzal a talentummal, ami neki van, hogy szolgáljon. Nagyon hálás vagyok, hogy ezt éppen itt végzi, persze néha meg is prédikáltatjuk, nem csak orgonál. Ez megint olyan dolog, hogy bármi van, nem csak az elődömhöz fordulhatok, hanem hozzá is. Az Úristen körülvett támaszokkal, és még kontrollt is adott. Van olyan ember, akit feszélyez, ha a kollégája hallgatja. Nem azt mondom, hogy néha nem fut végig rajtam, hogy most lelkész szemmel mit szól hozzá, de nem zavart soha, ha itt van. Régebben előfordult, hogy felmentem a szószékre vasárnap, és az orgona mellett Herczeg Pali bácsiék ültek, mert jöttek haza. Itt benne van a hely szellemében, hogy előfordulhat, hogy nem csak a mezei gyülekezet ül be a templomban, hanem olyan, aki más füllel, ésszel és lélekkel hallgatja.
Olyan helyzetben vagyok, hogy körülvesz egy olyan légkör, közeg, amely inspirál, nyugtat, és amelyre lehet támaszkodni.
Köszönöm a beszélgetést.
